Hirdetés

Gabe Newell gondolatai a fejlődésről

|

A Valve feje szerint a Microsoftnak és a Sonynak sok dolgon kell változtatnia, ha nem akarnak elbukni a generációváltáson.

Hirdetés

Gabe Newell első körben a játékokat a filmmel hasonlította össze és elmondta, hogy a mozihoz képest sokkal gyorsabb a fejlődés, tágabbak a lehetőségek a fejlesztők számára, hiszen számos modell áll rendelkezésre. Éppen ezért a konzolok generációváltásával kapcsolatban is oda kell figyelnie a Sonynak és a Microsoftnak, hogy hogyan gondolkodnak. Lehet F2P, Facebook szerű közösségi, vagy olyan, mint a World of Warcraft, ráadásul sokkal rugalmasabbak a szabályok. Ugyanakkor a játékiparon belül is vannak olyan dolgok, melyek egyes játékosokat frusztrálhatnak. "Konzolon nincs World of Warcraft, és engem, mint WoW játékost és konzol tulajdonost, ez nagyon zavar.

Olyasmi ez, mint ami a múltban történt az Nvidia és az AMD (ATi) esetében, hogy a PC-s iparban versengtek egymással, holott már akkor nyithattak volna a konzolok felé, hiszen minden a PC-s iparból érkezett a konzolok számára. Aki képes a platformokkal kapcsolatban általános gondolkodásra, az nagy hasznot láthat mindebből. Gondoljunk bele, hogy mi történt a Sega, Atari, Vectrex, Commodore esetében. Meg kell találni az utat az előrelépéshez, vagy el kell fogadni, hogy ennek hiányában eltűnünk a piacról. Amennyiben mi itt a Valve-nél abbahagynánk az innovatív gondolkodást, hamar megszűnnénk létezni, de éppen elég ideje vagyunk ebben az iparágban ahhoz, hogy tudjuk, mivel lehet ezt elkerülni. Ha engem kérdezel, a Nintendo-tól remek húzás volt a 2D-3D átalakítás, amiből szintén látszik, hogy nyitotta kell gondolkodni. Mondhatod a kollégáidnak, hogy mindenki megtehet mindent, azaz vevő vagy az összes ötletre, vagy megadhatod a határokat. Mindkét esetben sikerre viheted a céget, de tudnod kell, hogy ha zuhansz, akkor nagyon gyorsan zuhansz."

Röviden összefoglalva tehát, Newell szerint a lényeg, hogy nem kellene csak a saját termékre koncentrálni. Ugyanakkor ha a felhőalapú szolgáltatások elérhetővé válnak és elterjednek, talán nem is lesz már jelentősége, hogy kinek milyen alakú doboza van otthon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)