Hirdetés

[GSTV] Nálunk az első Wii!

|

ZeroCool ma este vette meg valószínűleg az ország első Nintendo Wii konzolját. Az eseményt természetesen meg is örökítettük.

Hirdetés

Hivatalosan holnap kerül kereskedelmi forgalomba a Nintendo új játékgépe, ám nekünk lehetőségünk nyílt a forgalmazótól már ma beszerezni az első példányt, amely nem teszt változat, hanem bolti. Ha lemaradtál volna a Wii sajtóbemutatójáról és az ott készült rögtönzött videóról, akkor gyorsan pótold (a videó jóval bővített változatát a most megjelenő decemberi GameStar DVD mellékletén találod a GSTV Extrában). Hamarosan videó formájában mutatjuk be, hogy sikerült az első igazi otthoni Wii-teszt.

Ezúttal magára a doboz tartalmára, vagyis a gépre, a hozzá adott kiegészítőkre és játékokra koncentráltunk. ZeroCool nappalijában pár perces összeszerelés után be is indult a "tesztelés". Szavak helyett inkább beszéljenek a képek. Szerintünk zseniális, nem véletlenül telt be pár nap alatt az összes előrendelés, s várhatóan a boltokból is napok alatt elkapkodják majd. Sajnos azonban úgy tudjuk, hogy játékok terén sok esetben jövő év elejéig várnunk kell. A dobozban mellékelt öt sportjátékkal azonban addig is nagyon jól el lehet szórakozni! Kicsit féltünk, hogy valami komplikáció lép majd fel, de nagyon jól szuperált minden elsőre. Az összeszerelés olyan rövid, hogy nem is érdemes bemutatni :)



Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)