Hirdetés

Gyerekeit bocsátotta áruba játékszenvedélye miatt egy kínai pár

|

Vajon hány órányi szórakozást biztosított a három gyermekért kapott 63 ezer jüan a szülőknek?

Hirdetés

Li Lin és Li Juan 2007-ben ismerkedtek össze egy internet kávézóban. Rövid idő után kiderült, hogy nem csak az online játékok, hanem egymás iránt is olthatatlan szenvedélyt táplálnak, ezért időnként előfordult, hogy Li Lin egyszemélyes raidet vezetett Li Juan instance-ába.



A közös játszadozások gyümölcse egy évvel később látta meg a napvilágot, ám az akkor még 21 évesnél fiatalabb szülők nem tartottak sokáig igényt a jövevényre. Már napokkal a születése után magára hagyták, hogy a lakhelyüktől 30 kilométerre található kedvenc kávézójukban játszhassanak. Rá egy évre jött a következő baba, egy kislány, s vele együtt az ötlet, hogy el kellene adni a csecsemőt, hogy legyen pénzük játszani. Végül 3000 jüanért (kevesebb, mint 500 dollárért) adtak túl a kislányon. A kínai társadalomban a fiúgyermekek jóval értékesebbek, így az elsőszülöttért tízszer ennyit kaptak, ahogy később harmadik gyermekükért is.
Amikor Li Lin édesanyja rájött, hogy mi történt unokáival, azonnal feljelentette a fiatalokat, akiket a rendőrség őrizetbe is vett. Amikor megkérdezték tőlük, hogy hiányoznak-e a gyerekek, azt válaszolták, hogy nem akarták felnevelni őket, csupán pénzért eladni. Azzal védekeztek, hogy nem volt tudomásuk arról, hogy tettükkel megszegték volna a törvényt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)