Hirdetés

Így reagált Phil Spencer a PlayStation-vezér Jim Ryan távozására

|

A Microsoft Gaming első embere sem hagyta szó nélkül, hogy Sony Interactive Entertainment feje bejelentette visszavonulását.

Hirdetés

Sokak megdöbbenésére ma hajnalban bejelentette a Sony, hogy közel 30 év után visszavonul a PlayStation legutóbbi generációváltását levezénylő Jim Ryan. A Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója 2019 óta tölti be ezt a pozíciót, előtte az SIE európai szárnyát vezette. Távozását Ryan azzal indokolta, hogy egyre nehezebben tudja összeegyeztetni a munkáját a magánéletével, de megtisztelőnek nevezte, hogy részese lehetett annak a különleges dolognak, amit a Sony létrehozott.

Egyelőre nem tudni, hogy a vezetőváltásnak lesz-e bármi érezhető hatása, hogy esetleg módosít-e stratégiáján a PlayStation, mely jelenleg a szélesebb tömegek elérésére alkalmas, jobban monetizálható, live service-jellegű játékokra fókuszál.

Hirdetés

Ryan vezénylete alatt a PlayStation 5 valósággal szárnyal, jó úton halad afelé, hogy minden idők leggyorsabban fogyó konzoljaként akár még a legendás PlayStation 2-t is megelőzhesse eladások tekintetében. De ugyancsak az SIE jelenlegi elnök-vezérigazgatójához kötődik olyan értékes stúdiók, mint a Bungie, a Bluepoint, a Housemarque vagy a Nixxes megszerzése több másikkal egyetemben.

Kvalitásai és eredményei előtt legfőbb riválisa, a Microsoft Gaming (Xbox Game Studios, ZeniMax Media) élén álló Phil Spencer is kalapot emelt.

"Jim Ryan sokat tett az iparágunkért és elszánt vezetője volt a PlayStationnek. A legjobbakat kívánom neki abban, amit ezután csinálni fog. Köszönök mindent, amit a közösségért tettél az elmúlt 30 évben, Jim."

- írta az X-en.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)