Hirdetés

Jó üzlet a Viagra

|

Főként spam formájában, több ezer dolláros napi haszonnal.

Hirdetés

Naponta több ezer dolláros hasznot hoz egy-egy spamelőnek az illegális, különösképpen a Viagrára specializálódott gyógyszerbiznisz, levélszeméten keresztül. Külön erre a „szakirányra” beizzított netes bűnözők nem kevesebb, mint 40 százalékos haszonkulccsal viszik az üzletet.

Sajnos rengeteg embert be lehet csapni az ilyen, és ehhez hasonló ál-reklámokkal, bár szerencsére olyanok is akadnak, akik csak (első alkalmakkor) mosolyogva legyintenek, mondván, akinek ez a hobbija, hogy ilyen komolynak egyáltalán nem tűnő leveleket küldözget, az meg is érdemli.

S itt jön a képbe az előbb felvetett tény, miszerint sokan vásárolnak a sok intő, lebeszélő és óvó ellenpropaganda mellett is hasonló reklámok hatására, nem csak Viagrát, hanem az úgynevezett hétvégi társát is, a Cialist. Itt sajnos az emberek vég nélküli naivitása győzedelmeskedik, hiszen épeszű ember nem biztos, hogy bizonytalan forrásból származó e-mail alapján fog bizonytalan eredetű gyógyhatású készítményt rendelni.

A tanulmányt, mely cikkünk alapjául szolgált, a Sophos tette közzé, s szerintük egy orosz bűnszövetkezet állhat egy legális, bejegyzett cég mögött – előbbi felelős a spammereket foglalkoztató üzletágért is.

A Sophos elemzői szerint egy nagyobb horderejű spamáradat hozzávetőlegesen napi húsz megrendelővel kecsegtet, nagyjából 200 USD értékben, azaz naponta 4000 dollár tiszta forgalmat hozhat a levélszemét. A spammer tarifája 40 százalék jutalék, ami azt jelenti, hogy naponta nem kevesebb, mint 1600 dollár (300 ezer forint) üti a markát a trash levelek segítségével.

Egy másik elemző felmérés szerint az internetezők több, mint fele klikkelgetett már bőszen ilyen, és ehhez hasonló kéretlen levelek linkjeire, és minimális arányban vásároltak is a kínált portékákból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)