Hirdetés

Jönnek a sárkányok - bemutatkozott a World of Warcraft: Dragonflight

|

A Blizzard végre elárulta, hogyan tervezi tovább szőni a World of Warcraft történetét. Új helyszín, faj és még kaszt is lesz.

Hirdetés

Nem egyszerű dolog lassan két évtizeden át életben tartani egy videojátékot, de a Blizzard több-kevesebb sikerrel továbbra is szorgosan terelgeti a World of Warcraft útját, ami érthető, hiszen még mindig nagy az érdeklődés a 2004 óta futó MMORPG iránt. Az évek során megjelent kiegészítések elképesztő mértékben kibővítették az alapjátékot, ám ez közel sem jelenti azt, hogy a fejlesztők elérték volna a határt, és már nem lehet több extrát pakolni az élményre. Sőt, éppen ellenkezőleg, bőven van még hova fokozni az izgalmakat, és ebben a soron következő kiegészítő komoly szerepet fog játszani.

Hirdetés

A Blizzard bemutatta a World of Warcraft legújabb kiegészítését, ami a Dragonflight nevet viseli, és a Warcraft univerzumának sárkányait fogja előtérbe helyezni. Ez azt jelenti, hogy a túlvilági kalandok után egy, a korábbi lore-hoz közelebb álló témát választott a stúdió, ami egyértelműen pozitív dolog. A történet szerint visszatértek Azeroth-ra a sárkányok, hogy megvédjék ősi otthonukat. Ez a Dragon Isles, ami egyben a kiegészítő vadonatúj területe is.

A Dragonflight másik nagy újdonsága a vadonatúj dracthyr faj, ami egyfajta ember-sárkány hibrid, így értelemszerűen játék közben váltogathatja is kinézetet, valószínűleg úgy, mint a worgenek. Ezúttal picit csavart a dolgokon a Blizzard, mert ugyan hoz egy friss kasztot is, az Evokert, azonban ezt a szerepet kizárólag dracthyr választhatja.

A kasztnak egyébként két különálló specializációja van, de egyik sem kifejezetten a közelharca fókuszál, tehát azok lehetnek előnyben, akik picit távolabbról szeretik osztani az áldást. A dracthyrt választó játékosok kapnak egy friss kalandot is, ami bemutatja a faj történetét, és jó kezdőpontként szolgál az új képességek kitapasztalásához.

Nagy újdonság még, hogy a Dragon Isles-en sárkányok hátán hasíthatunk a levegőben, és különleges hátasunk nem csak testre szabható, de velünk együtt fejlődik, így ütős manővereket hajthatunk végre később.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Itt érdemes néhány szót ejteni a Dragonflight új területéről is. Alexstrasza fogja meghívni az Alliance és a Horde tagjait a Dragon Isles-ra, ami értelemszerűen több különböző részből áll. Várhatóan a The Waking Shores lesz a hely, ahova először megérkezünk. A füves mezőkkel borított Ohn'ahran Plains a kentaurok otthona, akik régen szövetséges kötöttek a zöld sárkányokkal.

A The Azure Span nevű területen kék sárkányokkal, gnollokkal és furbolgokkal futhatunk össze. Thaldraszus ad otthont a bronz színű dragonflight tagjainak, a Forbidden Reachet pedig a fekete sárkányok korábbi ura, Neltharion, vagyis Deathwing alakította ki a dracthyrok kiképzéséhez.

Természetesen játékmechanikák terén is számíthatunk frissítésekre. Átalakult például a talentek rendszere, amelyen keresztül két oszlopban költhetjük el majd pontjainkat. A professionök és a crating tekintetében is számíthatunk újdonságokra, és a Blizzard még a játék kezelőfelületét is kipofozza egy kicsit.

A maximálisan elérhető szint 60-ról 70-re emelkedik, várható egy új raid, valamint friss dungeonök is. Még a vanillában megismert Uldaman eddig ismeretlen szegleteibe is ellátogathatunk. Ha még több infót szeretnétek megtudni a Dragonflightról, mindenképp érdemes meglesni a hivatalos oldalát, ahol már a bétára is jelentkezhettek.

Eddig nem tűnik teljesen borzalmasnak az új kiegészítő, ami egyértelműen biztató jel. Nektek hogy tetszik az, amit a Blizzard prezentált? Szerintetek képes lesz a Dragonflight megugrani a Shadowlands szintjét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)