Hirdetés

Két gamer kerestetik a holnapi GS Liveba!

|

Tudom, már rég volt (még valakor júliusban), amikor Shiranix bent járt nálunk...

Hirdetés

Ő azonban úgy döntött, meg akarja védeni a címét, így várjuk őt vissza szeretettel! A gamerek ismét egymás ellen vetélkednek majd - természetesen most sem áruljuk el, miben és hogyan - de most már lehet róla elképzelésetek. Keressük tehát azt a két gamert, aki holnap, azaz augusztus huszonhatodikán délután 4 és 6 óra között itt tudna tartózkodni a GS Live stúdiójában, hogy egy másik gamerrel megmérkőzzön. Jack Bauer, Dr. Gregory House, Adama Admirális és John Locke rangú GSO tagjaink jelentkezhetnek - az első jelentkező mellé tartaléknak a második jelentkezőt is behívjuk majd a stúdióba.

Csak olyanok jelentkezzenek, akik biztos, hogy be tudnak jönni a stúdióba holnap délután négyre és itt tudnak maradni délután hatig (a stúdió címe Budapest, Madách Imre utca 13-14 A épület, IV. emelet). A verseny élőben, az adás alatt zajlik majd - ahogy azt már töbször láttátok. Ajándékunk és nyereményünk ismét rengeteg, szóval megéri jönni!

Jelentkezni a gslive@idg.hu e-mail címen lehet - az e-mailbe írjátok bele valódi neveteket, GSO userneveteket és telefonszámotokat is. Figyelem! Aki NEM Jack Bauer, Dr. Gregory House, Adama Admirális vagy John Locke rangú a GSO-n, vagy bármelyik kért adatot kihagyja a levélből annak jelentkezését a mostani alkalommal nem fogadhatjuk el.

Jelentkezni legkésőbb ma, augusztus 25-e szerdán este hatig lehet a gslive@idg.hu e-mail címen - a levél subjectje "gamer vs gamer augusztus" legyen! A szerencsés gamereket e-mailben értesítjük majd és sok szeretettel várjuk őket a holnapi adásba!

Amennyiben megvan a holnapi 3 játékos (2 játékos + tartalék) akkor ezt a hírt frissíteni fogjuk.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)