Hirdetés

Kevesebb de jobb játékokat akar az EA

|

A mostaninál kevesebb játékkal is beérné az Electronic Arts, ha az így megspóroltakat a megmaradókra költhetné

Hirdetés

Fura, úgy látszik ma egy ilyen napot fogtunk ki. Azzal kezdtünk ma itt a GSO-n, hogy a Take Two-nak esze ágában sincs évenként egy új részt kihozni a birtokában lévő nagy címekből, mert az felborítaná a játékosok elvárásai és a fejlesztési idő közötti egyensúlyt. Most pedig úgy tűnik, hogy az EA is megvilágosodott.


"Máshogyan készítjük a játékainkat, kevesebbet csinálunk belőlük." -nyilatkozta John Riccitiello. Elmondta még, hogy kiadóként lefaragnak kicsit a megjelentetett játékok számából, ami azt jelenti, hogy a két évvel ezelőtti hatvanvalahány játékól idén már csak ötvenvalahány játék jelenik meg, jövőre pedig ez a szám a negyven környékére esik.


Gyorsan leszögezte, hogy nem lesz kevesebb hangsúly az innováción, hogy ez nem megy majd a minőség rovására, s hogy nem lesz kevesebb új cím a palettán. Pusztán vannak olyan játékaik, aminek nincs elég nagy vásárlóköre, így az ő erőforrásaikat elveszik és a nagyobbaknak adák oda. "Ez az, amit a piac elvár" -tette hozzá. Az interjúból az sajnos nem derül ki, hogy melyik játékoknak inthetünk búcsút, hogy komplett játékcímeket érintenek-e az elvonások, vagy különbséget tesznek a platformok között is? (Melyiken fogy jobban, melyiken kevésbé, stb.) Azért ez nem mellékes.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)