Hirdetés

Kiderült, mikor pattanhatunk lóhátra a Diablo IV-ben

|

Aki azt hitte, hogy már induláskor nyergelhet, hogy aztán kényelmesen fedezze fel Sanctuary egészét, annak van egy rossz hírünk.

Hirdetés

A Diablo IV 2019-es bejelentése óta tudni lehetett, hogy lesznek hátasok az ARPG-ben, de az egészen mostanáig nem volt tiszta, hogy hogyan kapjuk majd meg az első paripánkat. A Blizzard a megjelenés előtti hajrában egyre több részletet kezdett megosztani a játékról, és a fejlesztők legutóbbi blogposztjában szó esett a hátasokról is.

Sajnos alapvetően kellemetlen híreket hoztak azoknak, akik nem élvezik a gyaloglást Sanctuary sáros lankáin. A stúdió ugyanazt a megközelítést alkalmazza, mint a kampány átugrásánál.

Hirdetés

A fejlesztők elmagyarázták, hogy valóban számíthatunk lovakra és más állatokra, de ezek csak akkor válnak majd elérhetővé, ha először lepörgettük a sztori bizonyos küldetéseit. Ha az első paripánkat megkaptuk, akkor azután már nem lesz ilyen probléma: a második, harmadik és sokadik karakterünk is automatikusan hozzáfér majd az istállónkhoz.

A Blizzard a kezdetektől kihangsúlyozta, hogy a Diablo IV-ben egy hatalmas világ vár ránk, emiatt a hatások nagyon is hasznosak lesznek majd a Sanctuaryben töltött óráink során. Kicsit szomorú, hogy ennek ellenére is hosszas gyalogtúráknak leszünk kitéve az első körünk alatt, de a béta alapján annyit elmondhatunk, hogy a karaktereink legalább elég sebesen szedik a lábaikat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)