Hirdetés

Súlyos biztonsági hiba a Windows 7-ben

|

A Microsoft legújabb operációs rendszerében súlyos biztonsági problémát azonosítottak.

Hirdetés

Windows 7 és Windows 7 Server verziók terén találkozhatunk azzal a súlyosnak tűnő biztonsági hibával, melyet a francia biztonsági szakértő, Laurent Gaffié tett közzé blogbejegyzésében.

Elég annyi, ha kicsit sérülékenyebb a rendszerünk, és máris egy távoli támadó kihasználva a rést, az egész rendszer összeomlását idézheti elő.

A dolog érdekessége, hogy a ezzel a biztonságtechnikai hiányossággal már találkozhattak a Windows-felhasználók, hiszen a probléma nem más, mint a hálózatkezelésért felelős interface, az SMB egyik hibája. Ez a bug már pár hónappal megjelent korábbi rendszerekben, egyik fajtája a távolról való újraindítást engedélyezte, míg lehetősége nyílt a támadónak akár arra is, hogy kártékony file-t tölthessen fel a célgépre.

Némi pozitívum viszont, hogy a jelenlegi biztonsági hiányosság nem engedélyezi külső felhasználó számára, hogy a rendszert módosíthassa, ellenőrzés alá vegye, így például nem lophatók adatok a megtámadott gépről. No meg persze a megfelelő tűzfalas védelem jelenléte is fontos, hiszen az eddig ismert példák és adatok alapján jóval kisebb az esélye támadásnak a bevédett gépeken.

Már javában zajlanak a vizsgálatok a Microsoft részéről, de pillanatnyilag nincs konkrét elképzelésük arról, hogy mikorra fogják javítani az amúgy elementárisnak nem nevezhető hibát. Mindenesetre nagyon valószínű, hogy csak a jövő havi, szokásos biztonsági frissitőpatch hozza majd a várva várt megoldást.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)