Hirdetés

League of Legends - Teemo megint erősödött

|

A nyáron már egyszer megpróbálkozott a Riot Teemo felerősítésével, de a League of Legends készítői nem igazán jártak sikerrel, így további finomhangolásra szánták el magukat.

Hirdetés

Az 5.20-as frissítés nem csupán a régóta várt Kindred megjelenését hozta el, hanem a Riot újra megpróbálkozik versenyképessé tenni Teemót is. Ahogy emlékezhettek rá, még nyáron tettek egy kísérletet a magas szinten nem igazán választott bajnok erősítésére, de úgy tűnik, ez sem volt elég.

Egész pontosan túlzásba vitték a csapdáival kapcsolatos cooldown és az élesedéséhez szükséges időtartam megnövelését, így ezen erősítenek az 5.20-as, és az azt követő frissítésben. Teemo ultijának leírása már most megváltozik, eszerint 1,5 helyett már csak 1 másodperc kell, hogy az elhelyezett gombák élesedjenek, és a korábbi, 35/31/27 másodpercnyi cooldown 34, 28, és 22 másodpercre csökken. A League of Legends készítői viszont ismét egy hiba miatt kénytelenek sűrűn elnézést kérni, ugyanis a mostani patchben csupán az élesedéshez szükséges idő csökken le, a töltési idő megváltozásához a következő frissítést meg kell várnunk. Az 5.20-as patch egyébként még jó néhány változást hozott, ezeket itt olvashatjátok.

Mit gondoltok, a karakter teljes átdolgozása nélkül lehet megint népszerű Teemo?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)