Hirdetés

Mafia 3 - miért lesz ennyire brutális?

|

A Mafia sorozat harmadik része sokban eltér majd a korábbiaktól, talán jobb is lett volna spin-offként kezelni. A Hangar 13 elmondta, miért hoztak meg olyan döntéseket, amik nem arattak osztatlan sikert a rajongók körében.

Hirdetés

A Mafia sorozat játékaiban aránylag kevés volt a brutalitás. Ha fegyverrel gyilkoltunk, hullottak az emberek, de ha közelharcban akartunk elintézni valakit, azt javarészt csak kiütöttük, nem csontoztuk ki egy bicskával. 

Ezzel ellentétben a Mafia 3 főszereplője, Lincoln egy kegyetlen állat, kérdés nélkül szúr arcon bárkit, aki az útjába akar állni. Ennek oka egyszerűen annyi, hogy a készítők meg akarták mutatni, mennyire erőszakosan intézték a dolgokat abban az időben (a '60-as években). Az Egyesült Államokban ezidőtájt több, bérgyilkosok által elkövetett gyilkosságra is sor került, rengeteg lázadás alakult ki mind ott, mind külföldön. A filmek is elkezdtek egyre kegyetlenebbek lenni, megjelent például a Texasi láncfűrészes mészárlás, amiben szintén nem óvatoskodtak. A '60-as évek végén egyébként az olasz maffia is bajban volt, mert elkezdtek más kultúrák képviselői is bűnszervezeteket alapítani.

A fejlesztők meséltek továbbá, New Bourdeaux-ról, a játék New Orleans inspirálta helyszínéről is, mely láthatóan más, mint az előző rész Empire Baye volt. A társadalom viselkedése megváltozott a háborúk után, tüntetések alakultak ki, emberjogi mozgalmak kezdődtek. A Credence Clearwater Revival Fortunate Son című dala, ami szerepel a játékban, jól összefoglalja, mi volt a helyzet. Látni fogjuk, mennyire nincs béke, és ahogy az az első játékmenet videóban is feltűnt, a rendőrök akár ok nélkül is belekötnek az afro-amerikaiakba.

A Mafia III tehát sokban különbözik az előző részektől, a Hangar 13 veszélyes területen jár. Októberben meglátjuk, ettől függetlenül hogyan sikerül a játék.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)