Hirdetés

Mi lapul mazur fiókjában?

|

Vajon mi történt a Painkiller fejlesztőivel, a People Can Fly csapatával? A kiegészítő 2004. decemberi megjelenése óta semmi hír róluk. Legalábbis azt hihetnétek...

Hirdetés

Egy ideje már többen is érdeklődnek a csapat jövője iránt. Most egy elég szűkszavú válaszra méltatta Adrian Chmielarz, a fejlesztőcég kreatív igazgatója a Firingsquad riporterét, amelyből mindössze annyi derül ki, hogy jelenleg nem túl jó a viszony a THQ-val, hiszen márciusban egy már függőben lévő megállapodás felmondásra került.

"Sok minden folyik a háttérben, de sajnos egyelőre semmit nem mondhatok. A projekt, amit a THQ-nak csináltunk, leginkább halottnak nevezhető. A jelent és a jövőt tekintve minden esély megvan rá azonban, hogy 2-3 hónapon belül eláruljuk, min is dolgozunk." - szólt Adrian.

Nos, valahogy úgy esett, hogy mi már tudunk a dologról egy ideje. Olyannyira, hogy mazur fiókjában megtalálható egy korai tesztverzió, sőt már a cikk is elkészült, csak épp arra várunk, hogy végre engedélyt adjanak a publikálásra. Persze ezt is csak félve, szánk elé tett kézzel merjük elárulni, de hát nehezen lehet ezt megállni :) Úgyhogy stay tuned, vagy mi! :)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)