Hirdetés

A Microsoftnál marad az Xbox, jobb játékokat kapnak a Goldosok

|

Phil Spencer nemrég megtartott előadásán cáfolta a pletykákat: a Microsoft még mindig elkötelezett az Xbox felé, és nem tervezik eladni a szekciót.

Hirdetés

Nemrég olyasmiről hallottunk pletykákat, amit alapvetően sem lett volna könnyű elhinni. Phil Spencer, a Microsoft egyik vezető munkatársa pedig tisztázta is a helyzetet: a Microsoft nem tervezi eladni a vállalat Xbox szekcióját, továbbra is elkötelezett a konzol felé, sőt a Gold csomagban kiadásra jutó játékok terén is fejleszteni tervez.

Phil Spencer nemrég tartott előadásáról nem sok információ jutott ki a szabadba, azonban egy lelkes Twitter felhasználónak köszönhetően ez az információ már biztos. “Phil Spencer biztosított minket arról, hogy a vezetőség “rettentően elkötelezett” a konzoluk felé és továbbra is vannak jövőbeni terveik az Xboxokkal kapcsolatban,” tudhattuk meg Todd Lutz tweetjéből.

A prezentációt követő kérdésekre adott válaszok között Spencer azt is elmondta, hogy a cég mit tervez majd a Gold csomag keretében kiadásra kerülő játékokkal kapcsolatban. Sokak szerint ugyanis a Sony PS Plus szolgáltatásához képest a Microsoft régebbi játékokat kínál az előfizetői csomagjában.


“A Games with Gold szolgáltatásunk legfőképpen azért különbözik az említett cégétől, mivel a mi játékainkat ténylegesen megkapod tőlünk, így a használatuk egyáltalán nincsen a tagsághoz kötve. Ráadásul az egész program lényegesen különbözik a többi cég szolgáltatásaitól, így természetesen teljesen más a pénzügyi tervünk felépítése is. Tulajdonképpen egy szolgáltatás keretében vadonatúj játékokat veszel a megszokottnál lényegesen alacsonyabb áron.”
Spencer emellett arról is beszélt, hogy habár konkrétan nem tagja a szolgáltatás játéktartalmát kiválasztó csapatnak, de azért részt vesz a munkában és közösen igyekeztek minél vonzóbbá tenni a csomagokat.

“Most már havonta összeülök a csapattal, és egyre nagyobb befolyásom van a bekerülő játékokkal kapcsolatban is. Úgy gondolom, hogy a közeljövőben lesznek már olyan tartalmak is a Games with Gold szolgáltatásunkban, amikkel a csomag már joggal érdemli majd ki a nevét, és az előfizetők is meg lesznek velük elégedve. Úgy érzem, hogy a szolgáltatásnak nem csak nálunk, de a többi cégnél is van még mit fejlődnie, hogy a lehetőségek teljes sorát kiaknázhassuk. Vannak nálunk nagyobb csomagot szolgáltató cégek több tartalommal. Mi most ott tartunk a szolgáltatással, hogy kitapasztaljuk a felhasználóink érzéseit a kapott játékokkal kapcsolatban.”

Mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)