Hirdetés

Minecraft - egy játékos úgy jutott el a játék végére, hogy közben egy lépést sem tett

|

Kalandja során egy flottányi csónak és egy felnyergelt disznó volt segítségére.

Hirdetés

A gamerek elképesztő kihívásokkal képesek szórakoztatni magukat és egymást szabadidejükben, elég csak a Skyrimet kizárólag fáklyával végigvivő srácra gondolni, esetleg a Red Dead Redemption II pörköltes kalandjára. Ezekhez a kreatív (és a jelek szerint végtelen idővel rendelkező) emberekhez csatlakozik most az a játékos, aki egy lépést sem téve jutott el a Minecraft végére. 

Hirdetés

Persze a Minecraftot igazából nem lehet végigjátszani, hiszen varázsát épp az adja, hogy egy szinte végtelen világ áll rendelkezésünkre kreativitásunk kiélésére; létezik azonban a The End nevű hely, benne pedig az Ender Dragon, a TheHeightAdvantage YouTuber pedig ezt jelölte ki céljának lépés nélküli végigjátszásához. 

A kezdetek természetesen megszólalásig hasonlítanak bármely Minecraft videóhoz: gyűjtögetés és építkezés, persze mindez gyaloglás nélkül. Némi nyersanyag beszerzése után a videós már képes volt egy csónakot építeni magának, aminek segítségével a szárazföldön úgy tudott haladni, hogy maga elé helyezte a ladikot, beszállt, haladt valamennyit, majd elrakta a járművet. Ezzel a módszerrel már tudott közlekedni, noha elég macerásan, így amint lehetősége nyílt rá, vízzel teli vödrökből locsolta szét a vizet, így a csónakot már rendeltetésszerűen is használhatta. A szárazföldi haladás leghatékonyabb módja végül a Little Timmy névre keresztelt sertés volt, akit egy nyereggel látott el, és egy horgászbotról elé lógatott répával már irányítani is tudta. Így szerezte meg a szükséges felszerelést az Ender Dragon legyőzéséhez, ami végül sikerült is neki. Ha kíváncsiak vagytok a teljes kalandra, akkor itt tudjátok megnézni:

Mi csak gratulálni tudunk a kitartó játékosnak, miközben felidézzük a Bëlga együttes Gyaloglás vége című örökbecsű klasszikusát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)