Hirdetés

Modern Warfare 2 hack - Eldugott tartalmak?

|

Egyéb érdekességekre is bukkantak egyes hackerkedő egyedek a Modern Warfare 2 console-jában matatva

Hirdetés

A majdnem népfelkelést okozó tegnapi Modern Warfare 2 hackről szóló hírünket ma egy másik, hasonló témával folytatjuk. Ennek oka, hogy egyesek bizonyos rejtett tartalmakra bukkantak, miközben tört játékainak adatai között matattak.

Az első -kicsit gonosz- hangok egyből azt kezdték pedzegetni, hogy az Infinity Ward alapból a játékba épített bizonyos mapokat, multiplayer módokat, új killstreak jutalmakat, amiket az elkövetkezendő DLC megjelenéskor tettek volna elérhetővé, a megfelelő összeg leperkálása után. Magyarul szerintük bizonyos „jövőbeli" DLC tartalmak már minden Modern Warfare 2 játékos gépén ott vannak, s csak a megfelelő aktiválásra várnak. Most „hála" a console hacknek, ezt is megkapták.

A furcsa jelenséget körülszaglászó első fórumbejegyzés maga az IW honlapján jelent meg, komplett használati utasítással. A tiszavirág életű poszt nem is volt sokáig elérhető, ám az előrelátó felhasználók idejében kimentették az ott olvasottakat.

Ezen iránymutatások mentén elindulva három új játékmód érhető el melyek tesztelve csak az Afghan és Favela pályákon lettek.

Első: Global Thermonuclear War - egyszerű területfoglaló mód, amiben a cél az atombomba elfoglalása. Ha ez megtörténik, a bomba felrobban.

Második: One Flag CTF - a pálya közepén található egyetlen zászlóért folyik a harc, amit a saját bázisra kell juttatni.

Harmadik: VIP - Védd, vagy nyírd ki a fontos személyt, attól függően, hogy melyik oldalon játszol.

FIGYELEM! Az alant olvasható útmutató használatáért semmilyen felelősséget nem vállalunk! Felhívjuk a próbálkozók figyelmét, hogy a hasonló trükkök használatáért komoly szankciók léptek életbe a Steamen.
Ennek tudatában nem is kívánjuk azt magyarra lefordítani, és nem is bátorítunk senkit ezek kipróbálására. Utóbbit csak saját felelősségre!

Step 1: Download and activate the console hack. More information about that can be found here:

http://www.modernwarfail2.com/2009/11/15/modern-warfare-2-unleashed-the-dev-console-unlocker-for-pc-v1-1/


Step 2: Start a private match, preferably using the console.


Step 3: Once in the game, enter one of the following commands (without the quotes):

"/set g_gametype gtnw"
"/set g_gametype oneflag"
"/set g_gametype vip"
Step 4: Try to play.


Addition (Thanks to Iragequit, See comments of this article):
If it isn't working, try this: after entering the command to change the gametype, enter the command /map_restart

The first gametype - "gtnw" - is Global Thermonuclear War. To play, simply capture the objective: a nuclear bomb. When captured, the bomb detonates...

The second gametype - "oneflag" - is One Flag CTF. To play, capture the flag in the middle and bring it back to your base.

The third gametype - "vip" - is VIP. To play, defend the VIP. Or, if you're on the other team, kill the VIP.

These gametypes were only tested on Afghan and Favela. They may not work for all maps."

So it seems we have finally identified the DLC that Activision/IW wanted to pimp to us. It has been right in the game all along.
Oh IW, first the console, then lean and all the other stuff, sometimes I think you do this on purpose, like you know Kotick is a retard and the only way you can pull one over on him is doing stuff like this.

Either that or you think PC users are dumber than the average eggplant.
"

Forrás: modernwarfail2.com

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)