Hirdetés

Monstrummal demózik a CeBIT-en a Cooler Master

|

A Cooler Master most egy igazi szörnyet hozott a világra, amit egy szelíd ATCS 840-es házba rejtettek.

Hirdetés

A konfiguráció maga is érdekes, hiszen 53GHz lapul az alumínium borítás alatt öt független rendszer formájába, és mindezt egyetlen táp látja el. Természetesen nem fért be ebbe a toronyba sem 5 ATX-es lap, az Intel  DQ45EK viszont igen, ezekben pedig Q9400s-ek teljesítenek szolgálatot 2, összesen kereken 10 gigányi memóriával. Minden konfig kapott saját optikai meghajtót és merevlemezt is, így akár együtt, akár külön-külön is hadba foghatóak igény szerint.

 


 

A tápot egy Real Power M1000W szolgáltatja, ami a _gyártó_ szerint hat teljesen különálló ágra van bontva, így jut minden rendszernek egy-egy, a maradék pedig az optikai meghajtóké, és a merevlemezeké lehet. A hűtést természetesen nem bízták a véletlenre, a viszonylag szűk hely, és a négymagos processzorok miatt mindenképp vízre kellett válltani, ehhez 5 pumpát és egy nagyobb méretű radiátort használtak fel. A terhelési teszteken szépen muzsikált a gép, 30 fokos szobában a legmelegebb mag sem haladta meg a 66 fokot, a chipseteknél a rekordot 38-nál mérték. A ház ilyen kiszerelésben valószínűleg nem fog piacra kerülni, de a kiállításon be lehet mutatni hogy mire képes a táp a ház és a többi kiegészítőjük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)