Hirdetés

Most már egyértelmű: ő lesz innentől az elsődleges Pókember

|

Úgy tűnik, hogy a Marvel's Spider-Man 2 az utolsó játék, amiben a most ismert két Pókember egyenrangú.

Hirdetés

Óriásit megy a Marvel's Spider-Man 2: a legtöbb teszt szerint a folytatás sok téren felülmúlja az elődjét, ráadásul a PlayStation egész történetének leggyorsabban fogyó saját játéka lett, szóval nem csoda, hogy máris szóba került a Marvel's Spider-Man 3 és egy spin-off is, amely talán Venomra fókuszálhat. Persze már a befejezés és a stáblistás jelenetek is utaltak rá, hogy mire számíthatunk az esetleges folytatásban, és mit hozhatnak a DLC-k. 

Van azonban egy fontos kérdés, ami mozgatja a játékosokat: a Marvel's Spider-Man 3-ban is egyenlő szerepet kap majd Peter és Miles, vagy egyikük a háttérbe szorul majd?

Aki még nem fejezte be a Marvel's Spider-Man 2-t, az ne olvasson tovább, mert spoilerek jönnek!

Hirdetés

Az Insomniac Games narratíváért felelős rendezője, Ben Arfmann és az egyik vezető írója, Brittney Morris a Gizmodónak nyilatkozva beszéltek a Marvel's Spider-Man játékok jövőjéről. Morris kijelentette, hogy Miles Morales lép elő a "fő" Pókemberré a jövőben, míg Peter Parker inkább háttérbe szorul: 

"Mindig is nagyon természetesnek tűnt, és azt hiszem, mindannyian tudtuk, hogy ez fog történni. Számomra ez Miles nagy fejlődését mutatja; a játék elején látjuk, hogy küzd, hogy kitalálja, mit akar kezdeni az életével. A végére Miles viselte a város megmentésének terhét, és Pete-et is cipelte, amikor Pete több ponton nem volt elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon vele. Ez volt az, ami annyira király volt abban, hogy két Pókemberről írtunk egy történetet: mindketten erősek, és egyikük akkor is erős tud lenni, amikor a másik nem az. A végére Miles magabiztosabb lesz, és azt mondja: »Igen, meg tudom csinálni. Mennyivel lehet még rosszabb a helyzet azok után, amin most keresztülmentünk?«"

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Arfmann hozzátette, hogy a két Pókember történetének ötlete mindig is nagyon fontos volt számukra, már elég korán tudták, hogy el akarják érni azt a pillanatot, amikor átadják a gyeplőt. És ahogy haladtak a fejlesztéssel, egyre inkább úgy érezték, hogy ez így van rendjén. Ez a befejezésben kulminálódott, amikor Peter átadta a stafétát Miles-nak: 

"Azt hiszem, Jon [Paquette, az Insomniac vezető narratív rendezője] írta azt a jelenetet May néni garázsában, és ez az egyik kedvencem. Ahogy Miles pontosan megérzi, hogy Pete mire gondol, és megállítja, hogy ne hebegjen, amikor megpróbálja átadni a stafétát. Ahogy Miles azt mondja, »innentől intézem én«, ez egy nagyszerű pillanat kettejük között. És olyan természetes befejezésnek tűnt; nem vagyok benne biztos, hogy konkrétan mikor döntöttünk így, de mindig is úgy éreztem, hogy ez az egyetlen módja a játék befejezésének."

Mi a véleményetek arról, hogy Miles Morales lesz az Insomniac Games fő Pókembere?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)