Hirdetés

Ne lepődj meg, ha most nem tudsz játszani a Diablo IV-gyel

|

Számos játékos panaszkodik, mert képtelen belépni a Blizzard ARPG-jébe.

Hirdetés

Nyár van, vasárnap van, ezért abszolút érthető, hogy ha valaki végigdolgozta a hetet, szeretne végre kikapcsolódni, akár úgy, hogy szabadtéri programot szervez, barátokat, rokonokat látogat meg, vízpart, medence közelében ver tábort, filmet néz, könyvet olvas vagy játszik valamit. Nyilván máskor is kellemetlenül érintené az embert, ha a kiszemelt játéka külső okok miatt bemondja az unalmast, de ilyenkor még jobban fáj a pofon.

Ennek a pofonnak a nyomát érzik most az arcukon azok, akik ma Diablo IV-ezni szerettek volna, ehelyett viszont hibaüzenet fogadta őket. A jelenséggel PC-, PlayStationön és Xboxon egyaránt lehet találkozni, nem korlátozódik kizárólag egyetlen platformra.

Hirdetés

A Blizzard ügyfélszolgálata mindössze annyit erősített meg a Twitteren, hogy tudnak a problémáról, dolgoznak a bejelentkezési nehézségek elhárításán, addig viszont jobb, ha sokáig tartó sorban állásra készülnek fel a játékosok. Mivel az okokat még nem nevezték meg, többen úgy vélik, a Battle.net szerverei ellen indított túlterheléses támadás (DDoS) lehet a kellemetlenség okozója.

Ti mit tapasztaltatok, nektek sikerült már belépnetek?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)