Hirdetés

PlayStation 2: Többször használják, mint a citromfacsarót

|

Egy felmérésből kiderült: tavaly január és október között a legtöbbet használt konzol a PlayStation 2 volt.

Hirdetés

A Nielsen Company munkatársai hónapról-hónapra belemásznak honfitársaik magánéletébe adatgyűjtés apropóján, a felméréseik során felgyülemlett mérhetetlen mennyiségű információt később színes grafikonokon és kördiagramokon prezentálják boldog-boldogtalannak. Működési területük kiterjedt, előszeretettel szondáztatják a videójátékok bűvkörében tevékenykedőket, amennyiben a felkeresett személyek hajlandóak válaszolni az általuk feltett kérdésekre, olyam hasznos tájékoztatóhoz juthatunk, mint például a most következő táblázat. Legfrissebb beszámolójuk szerint 2008 januárja és októbere között a legtöbbet használt konzol a PlayStation 2 volt. Kisebb meglepetést okozott a Wii harmadik, valamint a PlayStation 3 ötödik helyezése, utóbbi rendszer előtt végzett például az első generációs Xbox konzol. Az adatokra nem érdemes halálos pontossággal tekinteni, inkább tájékoztató jellegűnek bizonyulnak, ennek ellenére érdekes az „egyéb" kategória.

konzolstat.jpg
 
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)