Hirdetés

Resident Evil 5: Élőhalott rasszizmus

|

Talán mindenki tudja, hogy a neves túlélő-horror sorozat soron következő része Afrikában fog játszódni, így elég sok lesz a fekete bőrszínű zombi. A játékot egy rasszizmus elleni szervezet már most elég problematikusnak találja.

Hirdetés

Ugyanis a Black Looks témát érintő blog szerint a trailer alapján a játék rasszista gondolatokkal fogja megtölteni a fiatalok fejét. Az embereknek általánosságban ezzel a nézettel több problémája is van. Egyrészt a játék minimum 16+-os besorolásra számíthat, tehát elméletileg a gyerekek meg sem közelíthetik. Másodszor az előző négy részben túlnyomó többségben fehér emberek voltak a vírus áldozatai, és ők is zombik voltak, tehát végső soron már rég nem emberek. Harmadszor a játékban az ember nem azon gondolkodik, hogy feketéket lő halomra, hanem zombikat, tehát fajgyűlöletről szó sincs. Negyedszer pedig az lenne az igazi rasszizmus, ha különbséget tennének bőrszínek között, és nem tennék be a játékokba a különböző féle embereket. A témával kapcsolatban a Capcom egyelőre nem nyilatkozott, és még egy jogvédő szervezet sem jelezte, hogy emberi jogokat sértene az alkotás.

Update: Azóta biztosabb forrásokból kiderült, hogy a hírnek nagyobb a füstje, mint a lángja. Gyakorlatilag arról van szó, BlackLooks honlapon egy Kym Platt nevű fekete egyén panaszkodott, miután megnézte a játék trailerjét. Az üggyel egyetlen emberjogi szervezet, vagy közösség sem foglalkozott.

foto+resident+evil+5.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)