Hirdetés

Rush Rush Rally Racing: Regular Edition - mind egy szálig elfogyott

|

Igazi vasánap van ma - jönnek az érdekességek, a színes hírek.

Hirdetés

Önmagában is dícséretre méltó dolog, ha egy játék összes legyártott példányát eladta a kiadó.


Végülis erről kéne szólnia az üzletnek. A szenzáció nem is ez, hanem az, hogy a “Rush Rush Rally Racing” egy 2D-s, felülnézetes rally játék. Ez még mindig nem lenne nagy pukkanás, azonban az említett játék SEGA Dreamcast konzolra jelent meg 2009 októberében. A SEGA pedig 2002-ben abbahagyta a konzol gyártását és támogatását - gondoljatok csak bele a Dreamcast a PlayStation 2,a Nintendo GameCube és Microsoft első Xbox versenytársa volt és eredetileg 1998-ban jelent meg Japánban és 1999-ben Európában és az USÁban.

Ennek ellenére a Dreamcasten változatlanul nagyon erős a nosztalgiázók és a rajongók körében, változatlanul megjelennek rá független fejlesztők által készített játékok, igen erős a Homebrew közösség - sőt generációjának konzoljai közül kétségtelenül a Dreamcast válik majd igazi legendává még akkor is, ha "csak" 10 milliót adtak el belőle, így minden versenytársával szemben alulmaradt - nem véletlenül hagyta abba a hardvergyártást a SEGA.

Azok a Dreamcast tulajok, akik most kapnak a fejükhöz, még megvehetik a Rush Rush Rally Racing: Deluxe Editiont 28 euróért...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)