Hirdetés

Sajnos csúszik a játék, de legalább befutott a Homeworld 3 gépigény végre

|

A premierdátum mellett a Gearbox és a Blackbird Interactive párosa a Homeworld 3 hardveres igényeiről is ejtett pár szót.

Hirdetés

Dacára annak, hogy tele van projektekkel (támogatja a tavasszal megjelent Minecraft Legendset és gőzerővel gyúrja az Earthless című kártyajátékot a Team 17 megbízásából), a Blackbird Interactive nemrég megválni kényszerült több tucat munkatársától. A stúdió azonban még így is közel jár ahhoz, hogy befejezze végre a Homeworld 3-at, amit több másik stratégiai játékkal együtt nagyon vártunk tavaly, de a megjelenése előbb erre az évre, majd jövőre csúszott.

Az utóbbi döntésről még májusban tájékoztatták a nagyérdeműt, csupán annyit közölve, hogy 2023 első fele helyett 2024 februárját célozzák meg. Nos, ebből sem lett semmi, de az újabb késés egyáltalán nem vészes, ráadásul már konkrét dátumot is társítottak a játékhoz - március 8-ától kezdődően érdemes pár hét szabadságot kivenni, ha jobban el akarunk benne mélyedni.

Hirdetés

Tisztában vannak fele a fejlesztők is, hogy a lassan karnyújtásnyi közelségbe kerülő megjelenés előtt nem árt megmutatni a rajongóknak (és pláne az újoncoknak), hogy mire számíthatnak majd, éppen ezért olyan részletekről is szó esik az alábbi videóban, hogy a modern szemléletű vezérlés mellett akár a klasszikus irányítási sémát is választhatjuk majd.

Négy különböző kiadásban (Standard, Deluxe, Fleet Command és Collector's Edition) érkezik majd a Homeworld eltérő árazás mellett. Értelemszerűen minél mélyebbre nyúlunk a zsebünkbe, annál többet kapunk a pénzünkért, és külön öröm, hogy tartalom tekintetében a csomagok egymásra épülnek, tehát nem fordulhat elő olyan, hogy a legdrágább verzióból hiányzik valami, ami az olcsóbbakban megtalálható.

Végezetül érdemes még szót ejteni az Unreal Engine 4-gyel megvalósított Homeworld 3 gépigényéről is, amit úgy lőttek be, hogy ne kelljen feltétlenül hardverfejlesztésnek megelőznie a játékvásárlást, ugyanakkor legyen értelme annak is, ha valaki csúcskonfigurációba invesztált. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy igény esetén, és amennyiben a feltételek adottak, ray tracinggel turbózhatjuk fel a látványt.

Homeworld 3 gépigény

Homeworld 3 minimum gépigény (1080p, alacsony részletesség)

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit/Windows 11 64-bit
  • Processzor: Intel i5-8600K/AMD Ryzen 5 3600X
  • Memória: 12 GB RAM
  • Grafika: Nvidia GTX 1060/AMD R9 480/Intel ARC A380
  • Tárhely: 40 GB szabad hely

Homeworld 3 ajánlott gépigény (1080p, közepes részletesség)

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit/Windows 11 64-bit
  • Processzor: Intel i7-11700K/AMD Ryzen 5 5600X
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: Nvidia RTX 2070/AMD RX5700/Intel ARC A580
  • Tárhely: 40 GB szabad hely

Homeworld 3 gépigény ray tracinghez (1080p, alacsony részletesség)

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit/Windows 11 64-bit
  • Processzor: Intel i5-10600K/AMD Ryzen 5 5500
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: Nvidia RTX 3060/AMD RX6650 XT
  • Tárhely: 40 GB szabad hely

Homeworld 3 gépigény ray tracinghez (1440p, magas részletesség)

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit/Windows 11 64-bit
  • Processzor: Intel i7-12700K/AMD Ryzen 7 5800X
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: Nvidia RTX 3080/AMD RX6900 XT
  • Tárhely: 40 GB szabad hely
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)