Hirdetés

Spider-Man - egy hordányi animátor dolgozik a mozgáson

|

Nem véletlen, hogy a Marvel's Spider-Man videókon olyan folyamatos és menő Pókember mozgása. Az Insomniac Games külön figyelmet fordít a játék ezen részére.

Hirdetés

Az Insomniac fejlesztői nagyon szeretnek csicseregni. Egy tweetből legutóbb azt tudtuk meg, hogy a játékmenet anyagokban látott felszerelését maga Peter csinálta, ma pedig ennek a sztori kontextusa is szóba került egy súlyosabb videóban.

A Marvel Entertainment saját YouTube-csatornájának THWIP című műsorában az Insomniac Games kollégái is felbukkantak, akik amellett, hogy megpróbáltak kevés sikerrel viccelődni, elárultak néhány infót a játékról. Az első percekben a történet került szóba, majd jött a fejlesztés.

Utóbbi szempontból a legérdekesebb, hogy a srácok elmondása szerint sosem dolgoztak még ekkora animátorcsapattal. A céljuk, hogy egy emocionális sztorit tegyenek le elénk, ehhez pedig elengedhetetlen a hibátlan animáció. Ráadásul egy Pókember játékról beszélünk, ahol minden állhat vagy bukhat azon, hogy Peter mozgása mennyire laza.

Brian Intihar, a játék kreatív vezetője elmondta, hogy Pókember életének kettőssége is megjelenik majd a játékban. Amikor a hős megmenti a várost, akkor Peter magánélete szenved vereséget (ezt egyébként pont nagyon jól szemlélteti a néhány napja megjelent Spider-Man - Master Plan #1 képregény), de ha utóbbira koncentrál, az mások életébe kerülhet.

Érdemes végignézni az egész show-t annak, akit érdekel a sztori és a fejlesztés. Rengeteg infó lapul a videóban.

A Marvel's Spider-Man jelenleg még nem kapott hivatalos megjelenési dátumot. Valamikor 2018-ban érkezik majd PlayStation 4-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)