Hirdetés

THQ - 8 évig nem lesz új konzol a piacon

|

A Sony, a Microsot és a Nintendo is hosszú távra tervez jelenlegi konzoljaikkal, és a játékipar nagyjai ez megerősítik.

Hirdetés

A gamedaily.com egy érdekes eszmefuttatást közölt a konzolok következő generációváltásának várható idejétől. Chris Morris játék-újságíró szerint a Sony 10 évig tervez a Playstation3-mal, a Microsoft pedig ennél is tovább. Az testvérek közt is 2018.

Brian Farrell, a THQ vezérigazgatója szerint még rengeteg kiaknázatlan lehetőség és potenciál rejlik a mai konzolokban, így hét-nyolc évbe is telhet, amíg ezek elavulnak -ezzel tehát már 2016-nál járunk.

Drága barátunk, Michael Capps szerint is elképzelhető a 2018-as dátum, de az ő víziója valamivel pontatlanabb: ő 2012 és 2018 közé datálja az új konzolok megjelenését.

2006consoles-500.jpg

 Míg a Sony és a Microsoft egyértelműen a grafikai színvonal és a számítási kapacitás növeléséért küzd, addig a Nintendo egy teljesen más utat kíván bejárni a fergeteges sikert aratott Wii-jével. „Minden hardvernek rendelkeznie kell valami forradalmi újítással." -mondta Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. Hogy a Nintendo mire fog ráállni, azt még ő sem tudja. Azzal viszont tisztában van, hogy a felhasználók valami teljesen mást várnak a cégtől, mint a többi gyártótól, így elég nehéz a jövőre vonatkozó kérdésekre választ adni.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)