Hirdetés

Tíz év után egy régóta várt elemmel bővül a Rust, és ez még csak a kezdet

|

Jelentős frissítésekre számíthatunk az egész évben.

Hirdetés

Az megvan, hogy már több mint 10 éves a Rust? Bár teljes megjelenésére csak 2018-ban került sor, de 2013 decembere óta érhető el korai hozzáféréssel a Facepunch Studios mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő túlélős játéka.

Éppen ezért egyáltalán nem tervezik elengedni a kezét, az elkövetkezendő 12 hónapban is újabb frissítések érkeznek majd a játékhoz, amik közül az elsőnek most kifejezetten sokan fognak majd örülni.

A február 1-jén érkező update ugyanis végre behozza a játékba a hátizsákokat, amik eddig csak a felhasználók által készített modok révén voltak jelen. A közösség egyébként már régóta könyörgött értük, de ugyebár jobb később, mint soha.

Hirdetés

Az elkövetkezendő frissítések során egyébként bekerülnek majd még új épületek, új fegyverek és számos egyéb apróság mellett a procedurálisan generált barlangok is.

A jó híreket némileg beárnyékolja, hogy a már korábban beharangozott háziállatok viszont nem érkeznek egyhamar a játékba. Ennek oka elsősorban az, hogy a Rust AI-rendszere még fejlesztésre szorul, de semmi ok az aggodalomra: 2025-ben jó eséllyel már kedvenceket is fogadhatunk. A tervek és az újdonságok teljes sorát itt csekkolhatjátok

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)