Hirdetés

Három fejlesztő maga tette fel játékát torrentoldalakra, ez lett az eredménye

|

Sok érv szól a torrentezés mellett és ellen is, de nehéz felmérni, valójában mekkora kárt okoznak az illegális letöltések. Néhányan érdekes módszerrel próbálták meg mégis.

Hirdetés

Egy nemrégiben végzett kutatás során kiderült, hogy bár a filmek bevételeire hatással van a kalózkodás, a játékok esetében nem tudták azt bizonyítani, hogy kevesebben vesznek torrentoldalakon is elérhető címeket.

Hirdetés

A Kotaku három fejlesztővel beszélt, akikben az a közös, hogy maguk adták oda a kalózoknak egyes játékaikat. A témával nagyon aktívan foglalkozó TinyBuild No Time to Explain című platformerét 2011-ben úgy rakta fel, hogy minden karaktert kalóznak öltöztetett benne, amit a játékosok sokan poénosnak találtak, és jelzik ezt a csapat felé a mai napig, de azt nem tudni, az eladásokat megdobta-e.

"A játékod úgyis felkerül a kalózoldalakra, akkor meg már játszadozz vele egy kicsit, így ráadásul megakadályozhatod, hogy vírussal vagy káros szoftverrel spékeljék meg."

- nyilatkozta Alex Nichiporchik fejlesztő. Ugyanakkor tartva attól, hogy az értékesítési platformok üzemeltetői nem örülnek ennek, nem ismételte meg a dolgot.

Egy másik játék, a Darkwood fejlesztői módosítás nélkül adták oda a kalózoknak a játékot, és cserébe többen elküldték nekik a vásárlásukat igazoló nyugtát. Bár az eladásokat ez alig dobta meg, legalább sikerült olyan emberekhez is eljuttatni a játék hírét, akik másképp lehet, hogy nem hallottak volna róla.

"Harcolhatunk másolásvédelemmel, de az - a legtöbb esetben - kellemetlenséget okoz a vásárlóknak, a játékokat meg amúgy is feltörik. Vagy elfogadhatjuk a tényt, hogy kalózkodás mindig lesz, és megpróbálhatjuk megérteni a játékosokkal, hogy hogyan működik a játékfejlesztés, a szürke piac, és bízhatunk abban, hogy legalább páran azt teszik, ami a helyes."

A Shooting Stars nevű mobilos shooter készítői azonban egész más tapasztalatokat szereztek. Bár a játéknak híre ment, a kalózkodás mobilon máshogy működik, ugyanis sokan nem torrentoldalakról, hanem különböző, közvetlen letöltést kínáló site-okról szerzik be játékaikat Androidra. A csapat ezért inkább felvette a harcot, és a Framed 2-be (ami egy zseniális játék, ahogy az elődje is, mindenképp vegyétek meg és játsszatok vele) reklámokat épített, amik csak akkor jelennek meg, ha valaki nem a megvásárolt változattal játszik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)