Hirdetés

Ubisoft - Új stúdió nyílik Szingapúrban

|

Már a 18. belső fejlesztőstúdióját nyitja meg az évről évre jobb eredményeket produkáló francia kiadó.

Hirdetés

A városállam melleti döntést elősegítette a fejlett infrastruktúra megléte, a térségben felélénkült videójáték ipar, s az egyetemi képzés magas színvonala is. Egy modern információ- és médiaközpont, az úgynevezett Fusionopolis területén nyílik a stúdió, mégpedig az előzetes tervek szerint idén nyáron. A "kemény magot" máshonnan áthelyezett, tapasztalt fejlesztők alkotják majd, s az ő feladatuk lesz, hogy átsegítsék az új munkatársakat a kezdeti nehézségeken. Az elkövetkező évek során kb. 300 főre szeretnék felduzzasztani a szingapúri csapat létszámát.
Ezzel a lépésével a Ubisoft tovább erősíti ázsiai jelenlétét. Egyrészt létezik már egy tapasztalt csapata Sanghajban, másrészt még tavaly szeptemberben nyitottak egy technológiai fejlesztésekre és tesztelésre specializálódott stúdiót Csengdu városában, szintén Kínában.
Megfelelő tréningezés után a szingapúri csapat más stúdiókkal együttműködve főként konzolokra és handheld platformokra fejleszt majd.

 

singcity.jpg
 
 
esplanade_singapore_photo_stb.jpg
 
 
fusionopolis03-2006sep.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)