Hirdetés

Vajon mikor lép be a Microsoft a VR-piacra?

|

Az Xbox fejese egy interjú során beszélt arról, hogy miként is tekint a Microsoft a VR-ra.

Hirdetés

Az Xbox Showcase bár igen átfogóra és részletesre sikerült, mégis számos kérdés, illetve kétely merült fel az izgatott játékosokban a látottak alapján, amiket nem is tartottak magukban. Többek között két, a konferenciát kihagyó first-party címet is hiányoltak, illetve az Avowed előzetese, és a Starfield átfogó bemutatója kapcsán is merültek fel problémák. A műsort követő interjúkban azonban az Xbox fejese, Matt Booty, megpróbálta eloszlatni a kételyeket, és egyéb extra információkat osztott meg a készülő játékokkal kapcsolatban, beszélt még a filmes adaptációk állapotáról, illetve az egyik legutóbbi interjú során a virtuális valósággal való kapcsolatukat is kifejtette.

A vezető elmondta, hogy egyelőre úgy érzik, a VR túl kicsi ahhoz, hogy a Microsoft előtérbe helyezze, és komolyabban kezdjen foglalkozni vele. Hozzátette még azt is, hogy valóban érezhető volt egy kisebb fellendülés a közelmúltban a VR eszközök iránti érdeklődés tekintetében, azonban ezt továbbra sem tartja annyira jelentősnek, hogy komolyabb lépéseket eszközöljenek ennek érdekében.

Hirdetés

Ezek alapján tehát a közeljövőben nem látunk túl sok esélyt arra, hogy a vállalat belépjen a VR-piacra, azonban ez nem jelenti azt, hogy soha nem is fog majd. Egyszerűen a jelen állás szerint a keresleti oldal nem elég nagy ahhoz, hogy indokolttá és jövedelmezővé tegye a zöldek idejét és az erőfeszítéseit egy komolyabb periféria létrehozása.

Azonban Booty elmondta, hogy vannak más területek, amelyekkel a Microsoft kísérletezik. Az Xbox Game Studios vezetője szerint jelenleg ennek fókuszában egyértelműen a felhőalapú játék áll, amivel még több ember számára szeretnék elérhetőbbé és megfizethetőbbé tenni a játékot.

Szerintetek lesz valaha saját VR eszköze a Microsoftnak?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)