Hirdetés

Varázslatos a Baldur's Gate 3 új karakterosztálya, és jött egy eddig nem látott helyszín is

|

Ezen felül is egy sor hibajavítást és fejlesztést hoz a játék történetének eddigi legnagyobb frissítése, a Forging the Arcane.

Hirdetés

Nem túlzott a Larian, amikor úgy harangozta be a korai hozzáférésben elérhető Baldur's Gate 3 legújabb, szám szerint már a hatodik nagy frissítését, hogy az méret és tartalom tekintetében még a druidás csomagon is túltesz. A Forging the Arcane ugyanis nemcsak a kasztválasztékot bővíti ki, hanem egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy messzebbre merészkedjünk a történetben, mint korábban bármikor.

A patch további hozadékaként számos hibát kijavított a Larian a játékosok visszajelzései alapján, de még arra is futotta az erejéből, hogy harci szalámival gyarapítsa arzenálunkat, török nyelvű feliratról és új dallamokról gondoskodjon, valamint látványos fejlesztéseket eszközölve még csinosabbá varázsolja a már egyébként is mutatós RPG-t. Mostantól már attól függően, hogy épp mennyire állunk rosszul életerővel, veríték, kosz, vér és egy-két sérülésnyom jelenik meg karakterünkön.

Hirdetés

Elsősorban azok örülhetnek az új kasztnak, akik mindenáron varázsolni képes karaktert szeretnének terelgetni a kaland során. A sorcerer sajátossága, hogy számára a mágia nem holmi nehezen elsajátítható tudás, hanem veleszületett adottság. Emellett a metamágia révén akár a csata hevében is meg tudja változtatni egyes varázslatok tulajdonságait (például a hatótávot vagy a hatóidőt). Ha sorcerert indítunk, akkor választanunk kell két alosztály (Wild Magic és Draconic Bloodline) közül.

A kaotikus vadmágia kiszámíthatatlansága egyaránt jelenthet előnyt és hátrányt, mert miközben van rá esély, hogy alkalmazója a reméltnél jóval pusztítóbb csapást mérjen az ellenségre, az sem kizárható, hogy épp a társainak tesz keresztbe. (Példaként a Larian azt hozta fel, hogy mindenkit lángra lobbanthatunk magunk körül, bónusz cselekvésként teleportálhatunk, de megidézhetünk egy ellenséges mephitet is.)

Hasonlóan izgalmas sárkányok leszármazottjának lenni (erről a karakterünk arcát díszítő színes pikkelyek árulkodnak), mert egyrészt minden szintlépéskor egy extra életpontot kap a sorcerer, másfelől pedig a tűzzel, savval, villámmal, méreggel vagy jéggel kapcsolatos varázslatai válnak sokkal hatásosabbá attól függően, hogy felmenőjük milyen színű sárkánnyal hált.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kapunk még pár új varázslatot (Horrific Visage, Enlarge/Reduce, Chromatic Orb, Cloud of Daggers és Crown of Madness), de hogy ne csak a bűbájszövők profitáljanak a patchből, megjelennek az adott fegyver kezelésében szerzett jártassághoz kötődő különleges és nem utolsósorban roppant látványos támadások. Ezek eredményeként a pofozkodás változatosabbnak érződik, és az sosem baj, ha több lehetőséget figyelembe véve alakíthatjuk ki a taktikánkat.

Még talán sorcerer érkezésnél is jelentősebb újítás a Grymforge névre keresztelt helyszín bemutatkozása. Ez utóbbi egy ősi erőd a drow elfek, duergarok és más veszedelmes teremtmények által benépesített Underdarkban (Mélysötét), amit Shar istennő hívei emeltek. Valaha itt kovácsolták Faerun legfélelmetesebb fegyvereit és vértjeit. Az izzó lávafolyamok által megvilágított csarnokokban új küldetések, NPC-k és ellenfelek várnak, azaz több órányi kalandban lehet részünk.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)