World of Warcraft - még tíz évig biztosan velünk marad

|

A World of Warcraft vezető dizájnere nyilatkozott a tízéves évforduló kapcsán, szerinte a játék még jó ideig nem megy sehova.

Élj át újra klasszikusokat a PlayStation Classic konzollal Hirdetés

A Blizzard talán nem is tudta, hány évre határozta meg saját újtát, mikor a harmadik rész és egy kiegészítő után továbblépett az RTS műfaján a Warcraft-sorozattal. A World of Warcraft tizedik évfordulójának közeledtével beszélgetett a Cnet a játék vezető dizájnerével, Ion Hazzikostasszal, akit kérdeztek az új kiegészítőről, a WoW folyamatos fejlődéséről, és arról is, hogyan döntöttek a történet alakulásáról.

Először arról kérdezték a dizájnert, mi lehet a töretlen népszerűség oka. Hazzikostas szerint kulcsfontosságú volt, hogy alkalmazkodni tudjanak a játékosok változó igényeihez, ezen belül pedig az, hogy egyre inkább hozzáférhetővé tették a WoW-ot a kevésbé hardcore közönség számára is. "Aki anno leült játszani diákként, rengeteg szabadidővel, ma már dolgozó ember, aki próbál egy-másfél óra játékot becsempészni a napjába, miután a gyerekek elmentek aludni" - mondta.

És bár megjutalmazzák azokat is, akik a legkeményebb nehézségen játszanak, nem szeretnék, hogy a játék korai szakaszához hasonlóan egy bizonyos idő- és energiabefektetés alatt egyszerűen kimaradjanak a játékosok a sztori legmenőbb pillanataiból. Emellett azt is fontosnak tartotta, hogy rengetegféle dolgot lehet csinálni a WoW-ban: ha az ember belefárad a raidelésbe, vagy a PvP-be, nekiállhat achievementeket kitolni, vagy mountokat és peteket gyűjtögetni. Végül kitért így a Blizzcon előtt az MMO-t összetartó közösség fontosságára is.

A játék fejlődését illetően azt hangsúlyozta, hogy nem nagy ugrásokról, hanem nagyobb időtartam alatt bekövetkezett fejlődésről beszélhetünk a World of warcraft esetében, és részben ezért sem a WoW 2-vel játszunk tíz évvel a megjelenés után sem. Ennek része például a grafikai fejlődés, amivel kapcsolatban kiemelte, hogy bár fontos a játék szépsége, nem szeretnék hátrahagyni a nem éppen a legerősebb géppel rendelkező rajongókat sem.

A játék technikai aspektusával kapcsolatban Hazzikostas szerint a két legkirályabb dolog a Hit chance, mint statisztika eltűnése lesz, és a tárgyak harmadlagos tulajdonságainak bevezetése. Míg az előbbit "szórakozás-adónak" nevezte, amennyiben a játék egyszerűen veszített az értékéből, ha nem volt elég magas hit chance-ed, az utóbbi újra okot adhat, hogy izgalomba jöjjünk egy új item láttán.

A Warlords of Draenor a története miatt is érdekes lesz: a dizájner szerint a WoW napjainkra nagyjából kimerítette a Warcraft 3-ban vázolt történetszálakat, így a WoD elkészítését az RTS-széria második részének kézikönyve ihlette. Először ugyanis mindig azt döntik el egy kiegészítőnél, hogy a felfedezésre váró terület és maga világ milyen lesz.

A Dark Portal túloldalán játszódó kalandjainkban a legnagyobb meglepetésként a garrison-rendszerre mutatott, ahol is az egyes épületek egész quest-láncot indíthatnak el, amik között biztos lesz több, ami meglepi majd a játékosokat. Az interjú kitért arra is, hogy sokaknak nem tetszett, hogy a kiegészítő megjelenésével lesz néhány tartalmi elem, például tárgyak, amik többé nem lesznek elérhetőek a játékban.

A dizájner szerint egyrészt próbálják ennek a mennyiségét tényleg minimálisra csökkenteni, másrészről ennek is megvan a maga pozitív hatása. Szerinte ugyanis sokan rávették magukat olyan kihívások leküzdésére, amiket korábban túl nehéznek gondoltak, gyakran új kapcsolatokat építve mindeközben.

A zárókérdése, miszerint lát-e esélyt a huszadik évfordulóra, Hazzikostas természetesen végtelen optimizmussal válaszolt. "Azt nem tudnám megmondani, milyen lesz a huszadik évfordulónk. Azt viszont biztosra veszem, hogy sor kerül rá." A jövőbeli terveket - bár már vannak - mindig csak egy lépéssel előre készítik el.

Ti hogy emlékeztek a World of Warcraft indulására?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)