Hirdetés

Xbox One - hogyan növeljük 10 százalékkal a teljesítményt?

|

Mit is jelent a játékosok számára az Xbox One-hoz érkező frissítés? Egy Microsoft-közeli NeoGaf felhasználó megadja a választ.

Hirdetés

A konzolháború még mindig nem tudott túlvergődni a "kinek erősebb a hardvere" kérdéskörön, továbbra is RAMokról és videokártyákról megy a kerekasztal, ahelyett, hogy a játékokkal foglalkoznánk.

Pár napja a NeoGAF tag és ipari "besúgó", Thuway beszámolt arról, hogy az Xbox One-hoz a következő hetekben érkezik egy driver frissítés, ami igencsak izgalmas dolgokat hozhat magával. Szerinte az update egy 10%-os teljesítménynövekedést jelenthet, ami már önmagában is elég mackós.

Arra a kérdésre, hogy ezáltal az Xbox One képes lesz-e 900p helyett 1080p-ben futtatni olyan játékokat, mint mondjuk az Assassin's Creed IV, csak annyit mondott, hogy erről nem beszélhet. Ez bizony majd csak akkor derül ki, ha valóban megérkezik a frissítés. Nem ritka, hogy a hardverek teljesítményét új driverekkel igyekeznek növelni a fejlesztők, de mindenképpen érdekes, hogy ezt a konzol megjelenése után ilyen kevéssel meglépni a Microsoft.

 

Thuway azt is elmondta, hogy még amikor Orbis és Durango néven emlegettük a next-gen konzolokat, akkor még joggal hihettük, hogy az utóbbi lényegesen erősebb lesz. "2012 elején, amikor a PS4-ben még csak 4GB GDDR5 volt, akkor az európai fejlesztők azt mondták: 'a Durango minden szempontból megeszi az Orbist reggelire'. Aztán persze jött a hivatalos PlayStation 4 leleplezés és "amikor bejelentették a 8GB GDDR5-öt, egyes fejlesztők köpni-nyelni sem tudtak". 

Szomorú történet, nem?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)