Hirdetés

Xbox One - a mentéseket is vihetjük, a multiplayerről sem kell lemondanunk

|

A Microsoft megerősítette, hogy a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően nemcsak játszhatunk majd a régi játékainkkal Xbox One-on, de pontosan ott folytathatjuk őket, ahol Xbox 360-on abbahagytuk.

Hirdetés

Hatalmasat robban a Microsoft bejelentése, mely szerint az Xbox 360-as játékok Xbox One-os is probléma nélkül elindulnak majd. Sokan persze nem tudtak önfeledten örülni annak, hogy a gyűjteményünk teljesen ingyenesen elérhető lesz az új konzolon, inkább azon háborogtak, hogy miért kellett erre ennyit várni.

Akárhogy is, azért rengeteg játékos örül a dolognak, nekik pedig két újabb jó hírrel is szolgált a Microsoft. Kiderült, hogy az Xbox 360-as mentéseink és achievementjeink nem vesznek el, azokat áthozhatjuk Xbox One-ra, mert a szerver azt hiszi, hogy a digitális másolat egy hétköznapi Xbox 360-as. Ettől függetlenül természetesen működnek majd a One-os szolgáltatások mint az Xbox DVR.

 

Ami még ennél is jobb hír, hogy az online többjátékos módot is használhatjuk, így nem kell feladnunk a barátokkal való játékot azért, mert új konzolra váltottunk. Az év második felében hivatalosan is elinduló szolgáltatás már a rajtnál legalább 100 játékot tartalmaz majd, a fejlesztőknek pedig semmivel nem kell bajlódniuk, mindent a Microsoft mérnökei intéznek

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)