Hirdetés

Az egyik fejlesztő unokaöccséről mintázták az új Dead Space legszörnyűbb ellenfelét

|

Ha eddig nem féltél a kisbabáktól, most majd fogsz.

Hirdetés

Exkluzív betekintést kapott a Dead Space remake-be MrRoflWaffles youtuber, aki kimerítő videóban mesél az élményeiről, és arról, hogy teljesen odáig volt attól, amit látott és hallott. A játékot meg is mutatta, ahogy azt is, hogy itt-ott még szaggat, akad, lassú: aggodalomra semmi ok, ezek többségét már kijavították, megjelenésre teljesen folyamatos lesz a játékélmény.

Összegyűjtöttünk belőle nektek pár érdekességet. Ezek egy részét már eddig is tudtuk, a videó készítője azonban kiszedett a fejlesztőktől pár meglepő dolgot.

Hirdetés
  • Isaac Clarke nem csak megszólal, de az életerejétől és lelkiállapotától függően másképp beszél: ha sérült, retteg, hangosan és kapkodva, ha minden oké, nyugodt hanglejtéssel. (Kicsit mint Peter Parker és Miles Morales a PlayStation-féle Pókember-játékokban.)
  • Apropó, Isaac: a főhős hangját az eredeti trilógiából ismert szinkronszínész, Gunner Wright adja.
  • A környezetet és a tágabb világra utaló jeleket átalakították úgy, hogy az azóta a folytatásoknak és spin-offoknak köszönhetően megszületett univerzumhoz illeszkedjenek.
  • Új mellékküldetéseket írtak a játékhoz és a helyszínt adó bányászhajó is nagyobb, több szobával, teremmel és rejtett zuggal.
  • Az új Dead Space-ben külön rendszer, az úgynevezett Director gondoskodik arról, hogy félig véletlenszerűen, félig a tempót feszesen tartva rontsanak rád a necromophok, vagy pont hogy ne rontsanak: azt is tudja majd, mikor elég simán hangokkal, fényhatásokkal a frászt hozni a játékosra.
  • A necromorphokat már nem csak csonkolni lehet, hanem rétegről rétegre lebontani őket: a bőr alatt láthatóvá válik az izomzat, a hús, a csont. Értsd: sokkal gusztustalanabb lesz az eredetinél.
  • A ray tracing technológiát biztosan használja majd a Frostbite engine, a DLSS-implementáción jelenleg is dolgoznak.

A legviccesebb extra információ talán az, hogy a játék legnyomasztóbb ellenfeléről, a kisgyerekekből lett necromorphokról (a játékban lurkerként hivatkoznak rájuk) úgy gondolták, kicsit rajzfilmszerű volt, így teljesen átalakították őket; referenciául pedig az egyik fejlesztő csecsemőkorú unokaöccsét használták. (Vagyis remélhetőleg a róla készült képeket - ez nem derült ki.)

Az új Dead Space január 27-én jelenik meg a legújabb konzolokra és PC-re.

Címkék: #dead space
Platformok: PC PlayStation 5 Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)