Hirdetés

Egy teljesen új karakterről mesél a Mortal Kombat film szinopszisa

|

Nem csak az új főhős felbukkanása lesz az egyetlen furcsaság az új Mortal Kombat moziban.

Hirdetés

Nemrég megnézhettünk már pár remek képet az idén érkező új Mortal Kombat filmadaptáció kapcsán, most pedig befutott a film hivatalos szinopszisa is. Ebből derült ki, hogy egy Cole Young nevű MMA harcossal bővül a videojátékokból már jól ismert szereplők névsora.

Ez persze nem teljesen új fejlemény azok számára, akik követték a filmmel kapcsolatos híreket, hiszen már 2019-ben is írtunk arról, hogy érkezik egy új főhős - bár akkor még egy Cole Turner nevű bokszolóról szóltak a hírek, nemet közben a jelek szerint emberünk nevet és sportágat váltott.

Hirdetés

Így szól tehát az új Mortal Kombat film történetének hivatalos ismertetője, melyben érdekes módon nem Shao Kahnt, hanem Shang Tsungot nevezik meg Outworld uralkodójaként. 

"Az MMA harcos Cole Young pénzért szokta megveretni magát, de nem tud semmit valódi örökségéről, vagy arról, hogy a Külső Világ császára, Shang Tsung elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót, egy természetfeletti kiromatát, hogy levadássza Cole-t. Családja épségét féltve Cole elindul Jax útmutatásait követve megkeresni Sonya Blade-et, a Különleges Erők őrnagyát, akinek testén ugyanolyan furcsa, sárkányforma anyajegy található, mint amivel Cole is született. Hamarosan már Raiden, egy ősi isten és a Föld védelmezője templomában találja. Raiden menedéket nyújt azoknak, akik magukon viselik ezt a fura jelet. Itt Cole tapasztalt harcosokkal, Liu Kanggel és Kung Laóval, valamint a zsoldos Kanóval edz együtt, miközben felkészül arra, hogy a Föld legnagyobb bajnokai oldalán szembe szálljon a Külső Világból érkező ellenségekkel egy olyan harcban, ahol az univerzum a tét. De vajon elég nagy lesz-e a nyomás ahhoz, hogy Cole elérje arkanáját, a lelkében szunnyadó hatalmas erőt, amivel nem csak családját mentheti meg, hanem a Külső Világot is megállíthatja egyszer s mindenkorra?"

A Mortal Kombat mozi a jelenlegi tervek szerint 2021. április 16-án várható, a premierrel párhuzamosan pedig az Egyesült Államokban az HBO Max streamingplatformra is felkerül azonnal a film. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)