Hirdetés

Lando Norris szerint őt a PlayStation tette jobb pilótává

|

A Forma-1 csillaga szerint a konzolos versengésnek köszönheti érdeklődését a sport iránt.

Hirdetés

A Sony a PlayStation Playmakers kampánya keretében olyan ismert embereket szólaltat meg akik játszani is szeretnek. A legutóbbi vendégük egy jól ismert Forma-1-es pilóta volt, aki gyakorlatilag mindenen sikerét a PlayStationnek tulajdonítja.

Lando Norris egy 24 éves bristoli versenyő, aki 2008 óta égeti a gumit (2019-ben kezdett a Forma-1-ben), és az azóta eltelt 16 évben számos dobogós helyezést ért el.

Hirdetés

A  PlayStation Playmakers videójában visszaemlékezett azokra az időkre, amikor édesapjától kapott egy PlayStation 2-t és együtt pörgették rajta a Gran Turismót. Norris rengeteget versenyzett a családtagjai ellen, ami elmondása szerint gyakorlatilag karrierjének kezdete volt.

"Köröket futottam a PlayStationön gyerekként, most pedig a 20 Forma-1-es pilóta egyikeként feszegetem az aszfaltcsík határait."

Norris lett hát a legújabb Playmaker, akik között egyébként ott van LeBron James, Nigel Sylvester (BMX biciklis) Romelu Lukaku (focista) és még sokan mások. Nem biztos, hogy ezt a listát felhozva meggyőzitek majd a szüleiteket a Fortnite meccseitek fontosságáról, de legalább látszik, hogy a gaming nem csak a besötétített szobák manóinak elfoglaltsága.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)