Hirdetés

Perelni akarták Hideo Kojimát a Menekülés New Yorkból másolása miatt

|

Tudtátok, hogy a Menekülés New Yorkból film egyik stúdiója be akarta perelni Hideo Kojimát, ám végül a mester egy nem várt segítséget kapott?

Hirdetés

Nem titok, hogy a Metal Gear Solid széria atyja, Hideo Kojima hatalmas rajongója John Carpenter 1981-es Menekülés New Yorkból (Escape From New York) című klasszikusának, amelyben Kurt Russell játszotta a badass antihőst, Snake Plisskent. Igen, Kojimát ő ihlette meg kedvenc játékbeli karakterünk, Solid Snake megalkotásában, a párhuzamot pedig egyszerűen kár lenne tagadni a két figura között. Sőt, a Metal Gear Solid 2-ben még utalnak is a filmre Snake álnevével (Iroquois Pliskin). 

A The Hollywood Reporternek nyilatkozó John Carpenter szerint ezeket a hasonlóságokat a Menekülés New Yorkból egyik jogtulajdonosa, a CanalPlus is észrevette annak idején és pert akart indítani Kojima ellen a Metal Gear Solid miatt, amire a film egyfajta lenyúlásaként tekintettek, ám maga a rendező (aki szintén birtokolja a jogok egy részét) hűtötte le a kedélyeket és mondta nekik azt, hogy ne tegyék. Carpenter a világ legtermészetesebb mondatával magyarázta tettét: "Ismerem ezeknek a játékoknak a készítőjét és ő egy kedves srác, vagy legalábbis hozzám az." 

Az ügy pikantériája, hogy 2004-ben valóban folyamatban volt egy Menekülés New Yorkból játék, amit a Kill Switch-et fejlesztő Bay Area stúdió és a Namco akartak közösen összehozni. Végül törölték a projektet, viszont előtte még kiadtak egy videót, amely alapján az adaptáció igencsak hasonlított a Metal Gear Solidra:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)