Hirdetés

Napi büntetés: meghívták tehenet fejni a Nintendo dolgozóit

|

A 1-2 Switch tehénfejős minijátékát látva egy farm üzemeltetői kihívták az amerikai Nintendót egy versenyre, ahol valódi állatokat kell megfejniük, a konzolgyártó pedig elfogadta a kihívást.

Hirdetés

A Nintendo Switch a gyártó korábbi gépeihez hasonlóan nem csak a hardcore gamereket próbálja megszólítani, a közönség kiszélesítésében pedig az egyik legfontosabb játékuk a konzol képességeit jól bemutató 1-2 Swtich. Ennek kapcsán intéztek néhány kihívást rajongóikhoz, ami talán váratlan módon a visszájára fordult.

Egy múzeumként is működő vermonti farm üzemeltetői ugyanis úgy döntöttek, látva a tehénfejős játékot, hogy ők is kihívják az amerikai Nintendót, akik szerintük kicsit túl könnyűnek állították be a gazdák munkáját.

"Elhívtuk őket a farmunkra, hogy megmutassuk nekik, hogyan is kell ezt csinálni és elverjük őket a saját játékukban"

- írták a Facebook-oldalukon a Nintendónak elküldött levél képe alá.

Nem kellett viszont félteni a Switch készítőit sem, hamar elfogadták a kihívást egy kommentben, sőt azt írták, már foglalják is a repülőjegyeket a versenyben résztvevő csapatuknak. Hogy az összecsapásra mikor kerül sor, azt még nem tudjuk, de van egy olyan érzésünk, hogy egy mókás videó mindenképp születik belőle.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)