Wonka kritika - újra jár a csokigyár

|

Végtelenül cuki lett a Charlie és a csokigyár előzményfilmjének is tekinthető Wonka.

Ha valaki Roald Dahl eredetileg 1964-ben kiadott ifjúsági regényének első magyar címét hallja, akkor nem biztos, hogy egyből beugrik neki, egészen pontosan miről is van szó: a Karcsi és a csokoládégyár nem csenghet olyan ismerősen, mint a Johnny Depp főszereplésével és Tim Burton rendezésében készült 2005-ös film, a Charlie és a csokigyár. Azt is kevesen tudják, hogy nem ez volt az első adaptáció, hiszen anno 1971-ben elkészült a Willy Wonka és a csokigyár című mozi is, itt Gene Wilder alakította a címszereplőt, és vált így mémek kiapadhatatlan forrásává. 

De miért veszi elő ezt a sztorit a Warner Bros. 2023-ban ismét? Nos, szerencsére nem azért, hogy harmadszorra is elmesélje a történetet, helyette tulajdonképpen egy előzményfilmet pattintottak össze, ami azt mutatja be, hogyan jutott el Wonka úr a legendás csokoládégyárának megalapításáig. És a helyzet bizony az, hogy kellemes karácsonyközeli meglepetés lett ebből a moziból.

Ettől becsokizol

Paul King rendező elvileg látott egy YouTube-on megosztott videót, melyben a Dűnéből is ismert Timothée Chalamet szerepelt egy középiskolai musicalben, és ezt követően már nem is volt kérdés számára, hogy kire osztja a 2023-as Wonka főszerepét. Chalamet végül remek választásnak bizonyult, és bár a szinkronos sajtóvetítésen hangját nem csodálhattuk meg (a filmben nagyon sok az éneklés), játékát abszolút csak dicsérni lehet, tökéletesen hozta a kedvesen naiv, sokszor esetlen, de végül mindig a talpára érkező csokoládékészítő mestert.

A sztori szerint Wonka mindössze pár petákkal a zsebében érkezik meg a nagyvárosba, hogy itt megvalósítsa az álmát, csokiboltot, sőt csokigyárat alapítson. Sajnos már az első este kiürül a zsebe, a sors furcsa fintora és néhány minden hájjal megkent gazember "jószándékának" köszönhetően pedig hamar évekre eladósodik, így már dupla indoka van arra, hogy beindítsa a csokibizniszt. Ez viszont cseppet sem egyszerű feladat, hiszen a várost a háttérből uraló, csokival minden létező embert megvesztegető gonosz mogulok egyáltalán nem örülnek az ifjú érkezésének. Willy Wonka csokoládéjának nincs párja, itt pedig konkurencia nem maradhat talpon. Wonkát jóval keményebb fából faragták annál, hogy az útjába tudjanak állni efféle buktatók, így frissen megszerzett barátai, például Nudli (Calah Lane) segítségével akcióba lenül. 

Édes, kémes, néhol picit émelyítő

A Wonka egyértelműen egy családi mozi, nem véletlenül lett karácsony közelére időzítve a film bemutatója. Kicsik és nagyok szívét is meg tudja melengetni annak ellenére, hogy receptje tényleg pofonegyszerű, és bár humora alapvetően a helyén van, néha meg tud botlani a narratíva, illetve át tud fordulni minimálisan blődbe is. Utóbbira remek példa Keegan-Michael Key rendőrfőnöke, akit oda lehetne pakolni a szinonimaszótárba a ripacsság jelzője mellé, de akadnak kellemes meglepetések is a stábban, ilyen például a Rowan Atkinson által alakított Julius atya. Paterson Joseph is jó választás lett a három főgonosz triumvirátusának vezéreként, de arra senki se számítson, hogy személyiségfejlődés vagy mélyebb karakterábrázolás csak mutatóban is felbukkan a filmben, ez nem ilyen mozi.

Helyette kapunk egy látványos, kedves, színpompás kavalkádot, ami tökéletes arra, hogy az egész család felkerekedjen még a nagy karácsonyi kajakóma előtt, és a mozi felé vegyék az irányt. Ahogy egy tökéletes csokiba sem kell a világ összes hozzávalója, úgy talán itt is érvényesülhetett volna a "kevesebb néha több elve", nem sok minden indokolt a Wonka 1 óra 56 perces játékidejét, bőven lehetett volna vágni akár a film középéből, akár a nagy fináléból, de összességében így is kifejezetten nehéz feladat lenne nem mosolyogva kijönni a vetítés után a teremből, és valószínűleg pontosan ez volt a célja Paul Kingnek is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)