Hirdetés

2023 legjobb Disney+-os tartalmai - nem csak Star Wars és Marvel volt

|

Jeremy Renner, Tom Hiddleston és Rosario Dawson csak a kezdet: kiválasztottuk a kedvenceinket a Disney streamingszolgáltatásának idei újdonságaiból.

Hirdetés

Abban a szerencsés helyzetben vannak a Disney+ magyar előfizetői, hogy a platformra felkerülnek a Hulu produkciói is (és ez már azelőtt is így volt, hogy a szórakoztatóipari óriás milliárdokat fizetett azért, hogy kizárólag övé legyen a szolgáltatás), így a Star branden keresztül hozzáférhetnek a sokszor korhatáros tartalmakhoz is az elsődlegesen családorientált brandek mellett. Mert a Mickey egeres cég talán nem ontja magából olyan ütemben a néznivalót, mint a Netflix (bár megpróbálta, aminek többek között az MCU látta a kárát), azonban olyan kiemelt IP-k tartoznak hozzá a Disney-műveken kívül, mint a Pixar, a Marvel, a Star Wars vagy a National Geographic, és akkor többek között a 20th Century Studios, az FX, az ABC, illetve a Searchlight Pictures projektjeit nem is említettük.

Ennek köszönhetően 2023-ban is változatos felhozatalt tudott felvonultatni a Disney, ráadásul idén töltötte be a 100. születésnapját is, szóval a különféle saját brandekből és licencelt látnivalókból összejött kínálatba még némi ünnepi íz is vegyült - többek között a felújított Hamupipőke, a mozikba küldött Kívánság és egy nosztalgiabomba kisfilm, a Volt egyszer egy stúdió reprezentálta az utóbbit.

Hirdetés

A széles választék viszont magában hordozza azt a veszélyt, amit a többi streamingszolgáltatásnál is tapasztalnak a felhasználók: több időt vesz el a tartalmak böngészése, mint a fogyasztásuk. Noha a világhálón számos ajánlást olvashattok arról, hogy milyen idei címeket nem szabad kihagyni a Disney+-on, és az év folyamán a kiemelt alkotásokról külön is írtunk vagy mi, vagy társoldalunk, a Puliwood, mindenképpen szerettünk volna összehozni egy tízes toplistát a 2023-as kedvenceinkről. Akadnak közöttük ismert brandek és radar alatt maradt gyöngyszemek is, ugyanis nem a hype mértéke vagy a RottenTomatoes pontszámok alapján válogattunk, hanem szubjektív alapon, ennek köszönhetően pedig az alábbiakban talán rábukkantok majd a következő kedvencetekre.

2023 legjobb Disney+-os tartalmai

A mackó (2. évad)

Carmen Berzatto, avagy becenevén Carmy (Jeremy Allen White) egy mesterséf, akit megválasztottak az év feltörekvő fiatal szakácsának is. Nagy jövő állt előtte, azonban haza kell térnie Chicagóba, mert a bátyja öngyilkos lett és rá hagyta a családi vállalkozását, egy aprócska gyorséttermet. De a munka nem zajlik zökkenőmentesen, mivel Carmy folyton összetűzésbe kerül a jól összeszokott konyhai személyzettel, akik nehezen viselik a váltást. Az FX sorozata egy feszes tempójú, magas fordulatszámon pörgő és a karakterekre nagy hangsúlyt fektető gasztro-dráma, amely legalább ennyire feelgood is, és olyan fontos dolgokról beszél, mint a traumák feldolgozása, vagy éppen a segítségkérés fontossága. Van, ahol komédiaként hivatkoznak rá, de ez ne tévesszen meg senkit, mert nem az. A mackó második évada idén debütált, és sikerült tartania a színvonalat, a 20-30 perc közötti részek pedig senkinek sem ülik meg a gyomrát, sőt finom falatokat biztosítanak.

A rendkívüli (1. évad)

Milyen lenne egy olyan világ, ahol 18 éves korára mindenki megkapná a szuperképességét? Jen (Máiréad Tyers) egy ilyenben él, de kívülállóként szemléli a dolgokat, mivel ő már 25 is elmúlt, és még mindig arra vár, hogy aktiválódjon a sajátja. Képesség nélkül kirekesztettnek érzi magát, miközben az élete sem alakul túl jól: a munkája kilátástalan, és a barátja sem mutatja semmi jelét az elköteleződésnek, ezért a lány kétségbeesésében nekivág, hogy megtalálja lehetséges szupererejét. Már ebből is leszűrhető, hogy A rendkívüli a megszokott szuperhőssztorik inverze, és a kreativitása szerencsére nem merül ki ennyiben, kitart a különféle képességek felfedésében (csak az első részben tucatnyit láthatunk), valamint a humoros helyzetekben is. Egy felnőtt komédiáról beszélünk, amely angolosan vicces, és nem fél bármivel poénkodni, ugyanakkor felvázolt problémáival és figuráival bárki tud azonosulni, még szuperképesség híján is. Az év egyik meglepetése, amit darálni fogsz.

Ahsoka (1. évad)

Kaptunk már a Disney+-ra jobb és kevésbé jó Star Wars produkciókat is, de az biztos, hogy Dave Filoninak sokat köszönhetnek a rajongók, hiszen méltó módon kezeli George Lucas örökségét. Választhattuk volna ide az idén már a harmadik évadával jelentkező A Mandalórit is, ugyanakkor az abban felbukkanó Ahsoka (Rosario Dawson) spin-offja lazán elhappolta előle az eddigi legjobb Star Wars sorozat titulusát. A Star Wars: Lázadók animációs széria történetét tovább vivő sztoriban a címszereplő, valamint mandalóri származású barátja, Sabine Wren (Natasha Liu Bordizzo) közösen próbálnak meg valahogy egy másik galaxisba került pajtásuk, Ezra Bridger (Eman Esfandi) nyomára bukkanni, csakhogy bekerül a képbe a Galaktikus Birodalom egyik legfélelmetesebb vezetője, Thrawn admirális (Lars Mikkelsen) is. Az Ahsoka tartalmaz minden olyan elemet, ami miatt anno megszerettük a messzi-messzi galaxist, és még jobb hír, hogy ez nem valaminek a lezárása, hanem valami sokkal nagyobbnak a kezdete, amit garantáltan nem akar kihagyni egyetlen rajongó sem.

Ed Sheeran: Mindent összegezve

A négyszeres Grammy-díjas Ed Sheeran napjaink egyik legismertebb énekese, aki képes egy szál gitárral és a hangjával megtölteni a legnagyobb arénát is emberekkel. Slágereit (mint a Shape of You, a Perfect, a Photograph vagy a Shivers) valószínűleg még az is ismeri, aki nem szereti a stílusát, Celestial című dalával pedig a Pokémon-rajongók szívébe is beférkőzött. Sheerannek azonban nem jött könnyen a siker, és a Disney+-on megjelent, négyrészes dokumentum-sorozat bemutatja, hogyan lett egy dadogással küzdő gyermekből világsztár. De a zenész magánéletébe történő betekintés nem merül ki ennyiben: Sheeran mesél a családjáról, megrázó módon beszél arról, hogyan forgatta fel a terveit egy sorsfordító hír, és azt is láthatjuk, hogyan éli meg a fellépést gyerekkori hősével, Eminemmel. Sheeran ritkán tesz hasonlót, szóval a négy részre (Szerelem, Veszteség, Összpontosítás, Elengedés) osztott doksi hiánypótló lehet azok számára, akik kedvelik őt vagy a munkásságát.  

Egy kínai Amerikája (1. évad)

Aki szerette az Oscar-díjas Minden, mindenhol, mindenkort, az ne is keressen tovább néznivaló után, és mindenki másnak is érdemes figyelni, mivel a Gene Luen Yang képregénye alapján készült az Egy kínai Amerikája című sorozat merített a film stábjából (felbukkan benne Ke Huy Quan, Michelle Yeoh és Stephanie Hsu is), és mégis különleges a maga nemében. A tinédzserdrámát kínai mitológiával és harcművészettel feldobó koncepció két fiú történetét meséli el: az egyikük kínai származású amerikai srác, Jin, míg a másik az iskola új cserediákja, Wei-Chen, akiről kiderül, hogy a Majomirály fia, aki meg van róla győződve, hogy Jin kiválasztottként segíthet neki győzelmet aratni a gonosz erők felett. A sorozat nagyban épít a világok közötti kontrasztok és párhuzamok bemutatására, a kultúrák ütköztetésére, a tradícióknak és szülőknek való megfelelés körüljárására - úgy, ahogy a Ms. Marvelben is láthattuk, csak más nemzetnél. A Bob Burgerfalodáját is író showrunner, Kelvin Yu és csapata bárki számára átérezhetővé, átélhetővé teszik ezeket a problémákat, szóval ne féljetek felfedezni.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)