Hirdetés

Az új mutánsok rendezője megerősítette, egyáltalán nem voltak utóforgatások

|

Éveket csúszott a film, mert állítólag alaposan át akarták gyúrni, de végül az eredeti változatot fogjuk látni a mozikban.

Hirdetés

Hirtelen nem is tudnék még egy olyan filmet mondani az utóbbi évekből, aminek annyira hányattatott volt a sorsa, mint Az új mutánsoknak. A mutáns fiatalokról szóló, erősen horrorbeütésekre építő filmet többszörösen elhalasztották, az eredeti tervek szerint 2018 tavaszán kellett volna megérkeznie. Nos, végül két évvel később, idén áprilisban fogják bemutatni Josh Boone filmjét, amiről most ő maga mesélt. 

Hirdetés

Sokféle pletyka keringett a filmről az elmúlt időszakban. Először arról lehetett hallani, hogy a Foxnak mégsem tetszik a horror vonal, és tompítani akar a film élén, ezért újraforgatásokat rendel el. Időközben a The Walt Disney Company felvásárolta a 21st Century Foxot, és arról csiripeltek a madarak, immár azért akarják átgyúrni Az új mutánsokat, hogy a film illeszkedjen a Marvel moziverzumhoz. Nos, a jelek szerint az összes pletyka kacsának bizonyult, ugyanis Josh Boone állítása szerint egyetlen jelenet sem vettek fel újra, idén áprilisban pedig az eredeti verziót nézhetik majd meg mozinézők. 

Boone szerint egyébként nem is lett volna lehetőség az újraforgatásokra, mivel annyi idő telt el az eredeti felvételek elkészülte óta, hogy a fiatal színészgárda tagjain immár látszik az öregedés - nem túlzottan nehéz kikezdeni mondjuk ezt az indoklást abban a korban, mikor évtizedeket fiatalítanak vagy épp öregítenek a színészeken digitális technológiával (bár nyilván ez nem olcsó mulatság), de ebbe kár is belemenni. Elvileg a csúszást csak a nagy Fox-Disney felvásárlás indokolta, amely végbemenetele alatt senki sem akart dönteni a film sorsáról. Most mindenesetre minden érintett azt állítja, hogy eredeti formájában kerül mozikba Az új mutánsok. Úgy, ahogy azt a rendező megálmodta. Csak remélni tudjuk, hogy ez jó dolog. 

Az új mutánsok egészen pontosan 2020. április 2-án érkezik meg a hazai mozikba. Ti beültök majd rá? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)