Hirdetés

A szerencsések már látták az első The Eternals előzetest

|

Egyelőre még nem került fel az internetre a videó, de helyszíni beszámolók alapján azért tudunk mesélni róla.

Hirdetés

A közeljövő új képregényes filmjei mind megkapták saját szegmenseiket a brazil Comic-Con Experience nevezetű rendezvényen. Itt láthattuk például a Wonder Woman 1984 első előzetesét, ami a vetítéssel párhuzamosan azonnal élesedett online is. Nos, a The Eternals esetében más a helyzet. 

Hirdetés

A 2020 novemberében érkező új Marvel mozi előzetesét ugyanis csak és kizárólag a Comic-Con látogatói nézhették meg, nekünk sajnos még várni kell rá. A brazil IGN azonban szerencsére leírta, miről szólt az első trailer, szóval legalább az ő cikkük alapján lehet némi fogalmunk arról, milyen a titokzatos előzetes.

A videó egy kinyíló ajtóval kezdődik, majd egy idős ember megszólal: "Hiányoztatok." - közben a The Eternals (Örökkévalók) csapata áll előtte Ikaris (Richard Madden) mögé felsorakozva. Az idős alak még hozzáteszi, hogy érezzék csak otthon magukat az Örökkévalók, akik hétköznapi ruhát viselnek, nem látványos szuperhősgúnyáikat.

A következő jelenetben a címszereplők egy parton fekszenek, miközben alkonyodik. Úgy tűnik, hogy fogalmuk sincs arról, hol vannak épp. Este egy kandalló körül gyűlnek össze, felbukkan vezetőjük, Ajak (Salma Hayek) is. Sersi (Gemma Chan) is kap pár másodpercet a trailerből, majd egy harc előkészületeit láthatjuk. Ajak a következőket mondja: "Ez a föld és ezek az emberek megváltoztattak bennünket. Meg kell védenünk őket.". Thena (Angelina Jolie) fehér páncélban feszít, majd lecsap az ellenségekre. Végül az Örökkévalók repülni kezdenek - igen, erre is képesek. 

Az előzetes egy nagy The Eternals logóval zár, mi pedig továbbra sem tudjuk, mindezt mikor nézhetjük meg. Remélhetőleg nem kell nagyon sokat várni a trailer közzétételére, de az teljesen biztos, hogy most még egy darabig a Fekete Özvegy mozi promotálására fókuszál a stúdió. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)