Hirdetés

Coppola mégsem gyűlöl mindent, ami Marvel

|

A Keresztapa rendezője korábban még erősen kritizálta a szuperhősös filmeket, de közben kiderült, hogy az egyikért nagyon is rajong.

Hirdetés

Elhúzódó botrány kerekedett abból, amikor 2019-ben Martin Scorsese alaposan odaszúrt a Marvel-filmeknek.

Ez akkora visszhangot keltett, hogy még az MCU jól ismert rendezőpárosa is beszállt a csetepatéba, és egy másik legendás filmes sem maradt ki belőle. A Keresztapa rendezője, Francis Ford Coppola gyakorlatilag megvetendőnek nevezte a Marvel alkotásait, de közben kiderült, hogy azért van olyan jelmezes alak, akit a jelek szerint ő sem tud utálni.

Hirdetés

Coppola a Variety interjújában osztotta meg a nagyközönséggel, hogy a Deadpool bizony még neki is tetszett, és csodálatosnak gondolja a 2016-os filmet. Persze ettől függetlenül lehet, hogy a rendező továbbra sem szívleli az MCU filmjeit, de ez egyértelműen érdekes fejlemény az azóta lecsillapodott botrány kapcsán.

A film egyébként hivatalosan nem is tagja a Marvel filmes univerzumának, de azóta sok változás történt a filmiparban, és Ryan Reynolds antihőse a Deadpool 3-mal fog bemutatkozni az MCU-ban. A harmadik rész premierje sajnos még odébb van, de már legalább tudjuk, hogy a színész melyik rendezővel dolgozhat együtt ismét.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ryan Reynolds egyébként nem hagyta szó nélkül a történteket, gyorsan világossá tette, hogy nem csak Coppola szereti a Deadpoolt, hanem maga Deadpool is szereti Coppolát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)