Hirdetés

Ejtik az emberölés vádját Alec Baldwin ellen, de még nem lélegezhet fel

|

Fordulat történt a Rust című film forgatásán lelőtt operatőr ügyében.

Hirdetés

Másfél év telt el azóta, hogy Alec Baldwin a Rust című western forgatásán egy éles lőszerrel töltött kellékfegyverrel véletlenül lelőtte az operatőr Halyna Hutchinst, amiért később a színészt és a fegyvermestert is gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg.

Ennek értelmében Baldwinra akár 18 hónap börtönbüntetés is várhatott volna, ám most úgy tűnik, hogy egyelőre megússza a felelősségre vonást, az ügyészség ugyanis ejteni fogja a vádat, egy fontos kitétellel.

Hirdetés

Elsőként a Variety számolt be róla, hogy az eljárásban kinevezett ügyészek, Kari Morissey és Jason Lewis elállnak a vádemeléstől, mivel időközben olyan új bizonyítékok kerültek a birtokukba, amelyek megfelelő kivizsgálására már nincs elég idejük a május 3-án esedékes előzetes meghallgatásig.

"Új tényekre derült fény, amelyek további vizsgálatot és törvényszéki elemzést igényelnek. […] Következésképpen a jelenlegi időkorlátok, valamint a bűnüldöző szervek által átadott tények és bizonyítékok alapján nem tudunk eljárni a jelenlegi formában."

- áll az ügyészek közleményében, amely azonban azt is leszögezi, hogy ez a döntés nem mentesíti Baldwint a büntetőjogi felelősség alól, s hogy a vád később újra előkerülhet. A Variety forrásai szerint a színész ügyvédei is előterjesztettek egy bizonyítékot, amely befolyásolta a döntést. Az ügy másik gyanúsítottja, a fegyvermester Hannah Gutierrez Reed esetében nem ejtik a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját, a fordulatot azonban az ő védői is üdvözölték, és úgy gondolják, hogy az eljárás végén fel fogják menteni az ügyfelüket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Baldwin elleni vád visszavonásában az is szerepet játszott, hogy az előző ügyész leterheltsége miatt új ügyészekhez került az eset, a színész jogi csapata pedig nem járult hozzá a május 3-i előzetes meghallgatás elhalasztásához. Ez a procedúra kulcsfontosságú állomása, melynek során az ügyészeknek tanúk segítségével kell bizonyítaniuk, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a tárgyalás megkezdéséhez.

A Variety értesülései szerint eközben a Rust forgatása - amelyben Baldwin produceri szerepet is vállalt - hamarosan folytatódhat Montanában.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)