Hirdetés

Joker - állítólag szörnyű volt a stábnak Joaquin Phoenixszel forgatni

|

Annyira elmerült a szerepében a sztár, hogy senkit és semmit nem tisztelt, de egyetlen kivétel azért akadt.

Hirdetés

New York Timesnak nyilatkozva mesélt arról a Joker mozit író és rendező Todd Phillips, hogy a forgatás cseppet sem zajlott könnyen. Joaquin Phoenix ugyanis olykor szó nélkül fogta magát, és kisétált egy jelenet kellős közepén. 

Hirdetés

Ilyenkor persze a többi színész nem igazán értette, mi is történik. Phillips szerint sokan magukban keresték ezekben a helyzetekben a hibát, azon kezdtek el agyalni, vajon mit rontottak el, ami így felhúzta Phoenixet. Ezzel szemben viszont a valóság az volt, hogy a címszereplő saját játékát nem tartotta a szóban forgó esetekben elég meggyőzőnek, ezért ment el inkább sétálni - eztán persze kivétel nélkül mindig vissza is tért, és végül leforgatták az adott jeleneteket. Nyilván nem túlzottan egyszerű feladat így levezényelni a teljes forgatást, de Phillips úgy gondolta, hogy mindenképpen szükség volt ezekre a kis sétákra a siker elérésének érdekében.

Akadt azonban valaki a stábban, akivel sosem végződtek úgy Phoenix közös jelentei, hogy a főszereplő hirtelen elballag a kamera elől: Robert DeNiro nem tapasztalt ilyesmit a forgatáson. A jelek szerint vele vagy nem akart tiszteletlen lenni Phoenix, vagy pedig mindig remekül ment a játék, ha DeNiro volt a partnere. 

A Joker 2019. október 3-án fog megérkezni a hazai mozikba. Ti megnézitek majd? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)