Hirdetés

Kik az Ifjú Bosszúállók, akik hamarosan az MCU-ban is bemutatkozhatnak?

|

Hosszú ideje vártak már rájuk a Marvel-rajongók, most viszont végre tényleg belengették a Young Avengers csapat érkezését.

Hirdetés

Évek óta számíthatnak már az MCU nézői és leginkább a keményvonalas Marvel-rajongók arra, hogy a filmvásznon is színre léphet a Föld legnagyobb hőseinek új generációja, a fiatal szuperhumánokat a soraiban tudó csapat, a Young Avengers, avagy az Ifjú Bosszúállók. Szépen lassan elkezdték a Marvel mozifilmjei és tévésorozatai bemutatni azokat a karaktereket, akik az eredeti képregényekben is a csapat tagjai voltak, így csak idő kérdése volt, mikor érkezik egy hivatalosnak is tekinthető megerősítés. 

Ez pedig gyakorlatilag meg is történt a nemrég bemutatott Marvelek film végén, mikor Kamala Khan, vagyis Ms. Marvel megjelent a második Sólyomszem, Kate Bishop lakásában valahogy úgy, ahogy anno Nick Fury is tette azt Tony Stark rezidenciáján az első Vasember mozi stáblistás jelenetében. Kamala konkrétan egy Furyéhoz hasonló beszéddel készült, melyben elmondta, Kate egy nagyobb univerzum részévé vált, és bizony rajta kívül is léteznek más fiatal szuperhősök, ő pedig össze is szeretne rakni belőlük egy csapatot.

Immár nem kérdés tehát, hogy érkezni fognak az Ifjú Bosszúállók. Ebben a cikkben róluk mesélünk egy kicsit, illetve összeszedjük azokat a karaktereket, akik a csapat tagjaivá válhatnak az MCU-ban.

Hirdetés

Ifjú Bosszúállók

Első körben gyorsan vegyük át, a Marvel Comics képregényeiben kik is az Ifjú Bosszúállók. Az első Young Avengers képregénysorozat 2005 áprilisában indult el, a csapatot Allan Heinberg és Jim Cheung alkották meg. Az első képregénysorozatban Iron Lad, Patriot, Hulkling, Wiccan, a második Sólyomszem, azaz Kate Bishop, valamint Stature, Speed és Vízió voltak a tagok, míg a második Young Avengers szériában America Chavez, Kid Loki, Marvel Boy és Prodigy csatlakoztak újoncként.

A Marvel időrendjében az Ifjú Bosszúállók megalakulása az eredeti Bosszúállók csapat teljes feloszlása, vagyis az Avengers Disassembled történetszál és az új New Avengers képregénysorozat indulása közé lőhető be. Ebben az időszakban a Marvel világában egy ideig nem volt semmiféle Bosszúállók felállás, ezért pár fiatal szuperhős úgy döntött, eljött az ő idejük, és saját csapatot alapítottak. Kalandjaik nem indultak egyszerűen, mivel bár legyőzték Kangot, a hódítót, Amerika Kapitány és Vasember elvette a felszerelésüket, és nem voltak hajlandóak a fiatalok szüleinek beleegyezése nélkül edzeni az ifjú hősöket. Persze ez nem akadályozhatta meg őket abban, hogy egy új főhadiszállást keressenek, új jelmezeket készítsenek maguknak, és folytassák a hősködést.

Az eredeti Young Avengers képregénysorozat 12 lapszámot élt meg, de a csapat később felbukkant több nagy crossover eseményben is. A második széria aztán 2013-ban startolt el, ez összesen 15 részt kapott, mielőtt elkaszálták volna. Nem kerülték el a botrányok sem a formációt, a 2010 és 2012 között futott Avengers: The Children's Crusade című minisorozatban is feltűntek például, ezt a szériát pedig Marcelo Crivella, Rio de Janeiro polgármestere cenzúrázni akarta a benne megjelenített homoszexualitás miatt - az Ifjú Bosszúállók két férfi tagja, Wiccan és Hulkling ugyanis egymásba szerettek (sőt, egyébként később a képregényekben össze is házasodtak). Crivella azzal érvelt, hogy a képregény nem megfelelő tartalom a gyerekek számára, végül azonban a Bienal do Livro könyvvásár szervezői nem voltak hajlandók engedni a cenzúrának, nem vették le a polcokról, és teljesen el is fogyott a rendezvényen, a látogatók mindet bezsebelték.

Kik lehetnek az MCU-s Ifjú Bosszúállók tagjai?

Most pedig térjünk is rá arra, egészen pontosan mely karakterek alkothatják az MCU-s Ifjú Bosszúállók csapatot, kik lehetnek majd az alapító tagok. Van pár teljesen biztosnak tűnő jelöltünk, akik egyértelműen benne lesznek a formációban, de elő fogunk hozakodni merészebb ötletekkel is, amiket egyáltalán nem biztos, hogy meg akar majd lépni a Marvel.

Ms. Marvel

Kétség sem férhet hozzá, hogy bár a képregényekben nem volt az Ifjú Bosszúállók tagja, az MCU-ban nem csak alapítója lesz a csapatnak, hanem egyből a vezetőjükké lép elő az Iman Vellani által alakított Ms. Marvel. Őt ugyebár előbb saját Disney+-os tévésorozatában láthattuk, majd a nemrég a mozikba került Marvelekben bukkant fel. Az Marvel Comics kiadványaiban teljesen más utat járt be a karakter, ott most épp kiderült róla, hogy maga is mutáns, és belépett az X-Menbe, de az MCU-ban ígéretes vezetője lehet az Ifjú Bosszúállóknak. Nem lenne idegen az MCU-tól az efféle változtatás, elvégre Ms. Marvel szuperképességeit is teljesen átgyúrták a képregényekhez képest, hiszen a füzetekben végtagjait tudja nyújtani, átméretezni, valahogy úgy, mint a Fantasztikus Négyest irányító Mr. Fantastic, itt pedig energiával bűvészkedik. Ha nem csak a bolondját járatja velünk a Marvel, és tényleg összeáll a csapat, akkor garantált, hogy ő hívja össze az ifjú hősöket.

Sólyomszem (Kate Bishop)

Ms. Marvelhez hasonlóan az új Sólyomszemnek, Kate Bishopnak is betonbiztos helye van az Ifjú Bosszúállókban, hiszen, ahogy már említettük, Kamala Khan őt hívja meg először személyesen a csapatba. Kate az egészen remek Sólyomszem tévésorozatban debütált az MCU-ban, Hailee Steinfeld remekül alakította a karaktert. A képregényekben alapító tagnak számít, a Young Avengers első száma óta a csapat tagja, sőt a füzetekben ő volt a formáció vezetője. Steinfeld már a Sólyomszem sorozatban megmutatta, hogy nagyon jól tudja hozni mind a humoros, mind az érzelmesebb oldalát Kate Bishopnak, és mivel remek volt a kémia közte és a Florence Pugh által alakított második Fekete Özvegy, Yelena Belova között, erősen bízhatunk abban, hogy más fiatal hősökkel is össze fog majd passzolni.

Cassie Lang

A Hangya lánya, Cassie Lang is biztos jelöltnek tekinthető, hiszen a többszörösen említett jelenetben Ms. Marvel rá is kérdez Kate Bishopnál, hogy ismeri-e Cassie-t. A képregényekben Stature, illetve később Stinger néven futó lány a Young Avengers széria második számában csatlakozott az Ifjú Bosszúállókhoz. Az MCU-s Cassie-t először kislányként ismerhettük meg, aztán Thanos csettintése és az időbeli ugrás után már felnőttként tért vissza. A Bosszúállók: Végjátékban Emma Fuhrmann alakította őt, a A Hangya és a Darázs: Kvantumánia mozifilmben viszont színészcsere történt, Kathryn Newton vette át a karaktert, aki immár jelmezes hősként is megvillantotta tudását. Arra lehet számítani, hogy Newton fog visszatérni egy esetleges Young Avengers projekt során is.

America Chavez

A nézők a Doctor Strange az őrület multiverzumában filmben ismerkedhettek meg America Chavezzel, aki a képregényekben a 2011-es Vengeance széria első számában mutatkozott be, mint Miss America. Az Ifjú Bosszúállókhoz a második Young Avengers széria első számában csatlakozott. Egy olyan univerzumból származik, ahol csak és kizárólag nők léteznek. A Xochitl Gomez által alakított karakter úgy tűnik, a Doctor Strange az őrület multiverzumában eseményei után varázslóként kezdi majd meg tanulmányait, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Wong teljesen megtiltaná neki emellett a hősködést. Portálnyitó képességével nagy segítségére lehetne a csapatnak az MCU-ban is.

Patriot

A Sólyom és a Tél Katonája sorozatban bemutatkozott Eli Bradley a képregényekben Patriot néven lett szuperhős, ő is az Ifjú Bosszúállók egyik alapító tagja volt, már a Young Avengers képregénysorozat első számában beállt a csapatba. Eli nem más, mint az Amerika Kapitányéhoz hasonló képességekkel bíró Isaiah Bradley unokája. Érdekes csavar tartozik a képességeihez a képregényekben, ugyanis ott Eli csak hazudott a többieknek arról, hogy vérátömlesztést kapott a nagyapjától, és így annak szupererejére is szert tett, igazából a fiú mutáns növekedési hormonokat kezdett el szedni. Később azonban a nagyon súlyosan megsérült, és nagyapja valóban vérátömlesztéssel mentette meg az életét, így ténylegesen szert tett a szuperkatona-szérium által biztosított erőre. A Sólyom és a Tél Katonája szériában Isaiah Bradley és unokája, Eli Bradley is feltűnt, utóbbit Elijah Richardson alakította. Elég valószínű, hogy okkal hozták be őt is az MCU-ba.

Wiccan

A Skarlát Boszorkány fia, Billy Maximoff úgyszintén az Ifjú Bosszállók alapító tagja volt. Szuperképességei mágikus eredetűek, úgy lehetne őket a legjobban leírni, mint Thor és Skarlát Boszorkány erejének keverékét. Őt és testvérét, Tommyt kisgyerekként ismerhettük meg a WandaVízióban, és később a Doctor Strange az őrület multiverzumában filmben is visszatértek. Az eredeti képregényekben reinkarnációval hozták vissza a testvérpárt, egyelőre nem tudjuk, hogy az MCU-ban milyen megoldás mellett döntenek majd az írók. A WandaVízióban Billy karakterét 5 évesen Baylen Bielitz, 10 évesen pedig Julian Hilliard alakította, a készülő Agatha: Darkhold Diaries című tévésorozatban viszont már felnőttként térhet vissza, itt a Heartstopper sorozatból ismert Joe Locke kapta meg a szerepet.

Speed

Érdekes kérdés, hogy vissza fog-e térni az MCU-ba a Skarlát Boszorkány másik fia, Tommy Maximoff is, őt ugyanis nem találhatjuk meg az előbb említett Agatha: Darkhold Diaries sorozat stáblistáján, de persze lehet, hogy valamiféle meglepetést tervez a Marvel. A képregényekben Tommy Speed néven lett szuperhős, képességei pedig a Skarlát Boszorkány testévéréhez, Higanyszáléhoz hasonlatosak, emberfeletti sebességet tud elérni. Ha tényleg visszahozzák őt és az Ifjú Bosszúállók tagja lesz, akkor egyértelmű, hogy ő sem kisgyerekként jelenik meg, tehát új színészt kell találni a szerepére. A füzetekben egyébként a Young Avengers képregénysorozat 12. számában vált hivatalosan is a csapat tagjává. 

Hulkling

Tommyval ellentétben az Ifjú Bosszúállók egy másik fontos tagja, Hulkling azonban fel fog bukkanni az Agatha: Darkhold Diaries tévésorozatban, ahol Miles Gutierrez-Riley alakítja majd őt. Hulkling a képregényekben az Ifjú Bosszúállók egyik alapító tagja volt. A füzetekben kree és skrull felmenőkkel is rendelkezik, hiszen édesapja nem más, mint az eredeti Marvel Kapitány, vagyis Mar-Vell, anyja pedig a skrull császár lánya, Anelle hercegnő. Ahogy arról már a bevezetőben szó esett, Hulkling és Wiccan egymásba szerettek, majd össze is házasodtak, de nem ezért lett a fiú a Marvel képregényes világának egyik legfontosabb karaktere: az Empyre történetszálban ugyanis Dorrek VIII néven ő vált az egyesített kree és skrull birodalmak császárává. Nem túl valószínű, hogy kap majd elég játékidőt az MCU-ban ahhoz, hogy bejárja ezt az utat, de persze nem is teljesen elképzelhetetlen a dolog.

Vasszív

A Marvel képregényeiben Ironheart, avagy Vasszív nem volt soha hivatalosan az Ifjú Bosszúállók tagja, de előfordult, hogy közös kalandokba keveredtek, és mivel az MCU jelenleg nem dúskál az ifjú hősökben, elég valószínűnek tűnik, hogy a Fekete Párduc 2-ben bemutatkozott, hamarosan pedig saját tévésorozatot kapó Vasszív sem maradhat ki egy fiatal szuperhősöket tömörítő csapatból. A Marvel Comics kiadványaiban Riri Williams nagyon fiatalon, 15 évesen összerakta saját Vasember páncélját, később pedig maga Tony Stark vette szárnyai alá a lányt. A második Fekete Párduc moziban a mentorszerep inkább Shurinak jutott, és maradjunk annyiban, ez nem lett a világ legtökéletesebb felállása. Dominique Thorne persze saját sorozatában még bizonyíthatja, hogy jó választás volt Vasszív szerepére. Jelenleg egyébként annyit tudunk erről a szériáról, hogy a Hood nevű gonosztevő lesz Ironheart ellenfele.

Skaar

Hulk fia, Skarr megint csak egy olyan versenyző, aki a képregényekben nem volt az Ifjú Bosszúállók tagja, és teljesen más okokból vált fontos szereplőjévé a Marvel világának, de rövid MCU-s bemutatkozása nem azt vetíti előre, hogy itt is azért érkezett a Földre, hogy leszámoljon saját édesapjával. Sőt, az is simán benne van a pakliban, hogy soha az életben nem látjuk őt, és Skaar megmarad az Amazon: Ügyvéd tévésorozat egyik kósza kikacsintásának, de ha mégis visszatérne, akkor adná magát a lehetőség, hogy ő is csatlakozzon a Föld fiatal szuperhőseihez. 

Kid Loki

A Loki sorozat első évadának végefelé többféle Loki-variánst is megismerhettünk, például azt a Kid Lokit, akit elég egyértelműen a képregények azon korszakából emelték át, mikor a Marvel Comics kiadványaiban a csínytevések istene gyerekként éledt újjá. Ezekben az időkben pedig csatlakozott az Ifjú Bosszúállókhoz is, egészen pontosan a második Young Avengers képregénysorozat első számában vált taggá. Könnyen lehet, hogy a sorozatban Jack Veal által alakított fiatal Loki soha nem fog már visszatérni az MCU-ban, de ha mégis így lenne, akkor remek tagja lehetne az Ifjú Bosszúállóknak. Senkit se tévesszen meg a gyermeki külső, hiszen a tévésorozatból kiderült, hogy Kid Loki nexuseseménye, vagyis az a pillanat, ami letérítette őt a szent idővonalról, nem más volt, mint hogy megölte Thort.

Harley Keener

Gyakorlatilag a 2013-as Vasember 3 óta pletykálják azt, hogy Harley Keener valamilyen formában vissza fog térni az MCU-ban. Tudjátok, ő volt az a kisfiú, aki segített Tony Starknak összekaparnia magát, miután Vasember a srácék garázsában próbálta megjavítani a páncélját. Keener azonban egyetlen egyszer tűnt fel ismét egy Marvel produkcióban: a Bosszúállók: Végjáték legvégén, Tony temetésén láthattuk őt a gyászolók között. Az általános teória az, hogy egyszer valamikor Iron Ladként láthatjuk majd őt az MCU-ban. Iron Lad valóban fontos karakter, gyakorlatilag ő hívta össze a képregényekben az Ifjú Bosszúállókat, ott azonban nem Harley Keener lapult a karakter páncélja alatt, hanem az időutazó Kang egyik fiatal verziója. Mindenesetre, ha valahogy be akarják hozni Iron Ladet a sztoriba, akkor akár Harley Keenerhez is visszanyúlhatnak az írók.

Toussaint

A Fekete Párduc 2 végén derült ki, hogy Vakanda egykori királyának, T'Challának van egy eltitkolt fia szerelmétől, Nakiától. Ez a gyermek nem más, mint Toussaint, akinek valójában második T'Challa a neve, és bár jelenleg még nagyon fiatal, valamikor a jövőben simán édesapja nyomdokaiba léphet. Ehhez azonban vagy jó pár év, vagy megint egy nagyobb időbeli ugrás kellene az MCU-ban, így tényleg csak elvi szinten írnánk fel a képzeletbeli listánkra Vakanda jövendőbeli uralkodóját, a potenciális új Fekete Párducot. 

Love 

Maradunk továbbra is a legfiatalabb szuperhősöknél, a Thor: Love & Thunder, avagy Thor: Szerelem és mennydörgés című moziban bemutatkozó Love azonban olyan mértékű kozmikus hatalommal bír, hogy fiatal kora egyáltalán nem lenne akadálya annak, hogy csatlakozzon ő is az Ifjú Bosszóállókhoz. Love ugyebár Gorr, az istenölő lánya volt, de meghalt, majd az Öröklét nevű kozmikus entitás feltámasztotta őt. Ennek következtében pedig a kislány megkapta Öröklét erejének egy részét is. A film végén láthattuk, hogy Thor immár apukaszerepben is bizonyít, szárnyai alá vette a lányt, aki a mennydörgések istenének második fegyverét, a Vihartörőt is megkapta. Mondanunk sem kell, nagy segítségére lehetne a leányzó az Ifjú Bosszúállóknak ilyen képességekkel, felszerelésekkel, no meg odaadó nevelőapukával. 

Phyla

Love után pedig következzék egy másik fiatal lány, az a Phyla, akit A galaxis őrzői 3. rész stáblistás jelenetében láthattunk, mint az Őrzők egyik ifjú új tagja. Phyla az MCU-ban az Evolúció Mesterének egyik különleges teremtménye, a Marvel Comics képregényeiben viszont nem más, mint Phyla-Vell, aki az eredeti Marvel Kapitány, Mar-Vell lánya. Egy időben ő maga is viselte a Marvel Kapitány nevet, de ismert volt még Quasar, illetve Martyr néven is. Még csak megtippelni sem lehet, milyen jövőt szánnak neki az MCU-ban, de elég valószínű, hogy szerepeltetése csak egy kis easter egg volt a leköszönő James Gunn részéről. Mindenesetre mi kifejezetten örülnénk, ha vele erősítene az Ifjú Bosszúállók csapata. 

Miles Morales

Összefoglalónk végén fogjuk a legnagyobbat álmodni, hiszen egyelőre még szó sincs arról, hogy akár az MCU-ban, akár a Sony saját filmes univerzumában bemutatkozzon Miles Morales, akit immár nem csak a képregények, hanem a videojátékok és az animációs mozik kedvelői is megismerhettek. Pókember azonban a mai napig az egész Marvel legnépszerűbb karaktere, legyen szó akár Peter Parkerről, akár Milesról, így vétek lenne őt kihagyni az Ifjú Bosszúállók csapatból annak ellenére, hogy az eredeti füzetekben maga Miles is egyből a felnőtt felállásban kezdte pályáját. Bár Tom Holland még csak 27 éves, az általa alakított Peter a Pókember: Nincs hazaút végén épp saját, felnőtt életét kezdte el, sőt korábban maga is a Bosszúállókkal együtt nyomult, így furcsa lenne, ha a fiatal hősökhöz igazolna át. Ha viszont végre-valahára élőszereplős fronton is felbukkanna, akkor ő tökéletes lenne arra, hogy az Ifjú Bosszúállók se maradjanak saját Pókember nélkül. Ehhez persze a Sony áldása is kell, hiszen a karakter filmes jogai még mindig ennél a stúdiónál vannak.

Vízió

Végezetül jöjjön egy kakukktojás, hiszen Vízió nem egy fiatal hős, de ő is fontos szerephez jutott a Young Avengers képregényekben, nélküle nem állt volna össze az eredeti csapat. Az MCU-ban a 2015-ös Bosszúállók: Ultron korában találkozhattunk először Vízióval, és bár később Thanos megölte őt, a WandaVízió sorozatban visszatért. Az itt bemutatott fehér változat sem ismeretlen a képregények világában, igaz, hogy ott egy teljesen más korszakban, más sztoriszálban változott meg a karakter színe. Mindenesetre jelenleg minden adott az MCU-ban ahhoz, hogy az új, immár fehér Vízió valamilyen formában a fiatal hősök mentora lehessen. Egyelőre annyit tudunk, hogy a Paul Bettany által alakított Vízió a Vision Quest nevezetű Disney+-os tévésorozatban fog visszatérni, de arról még nem esett szó, hogy egészen pontosan mikor is számíthatunk majd erre a szériára - valószínűleg a hatodik fázisánál korábban kár lenne számolni vele.

Eddig tartott a mi összefoglalónk, most viszont ti jöttök: kik azok a fiatal Marvel-hősök, akiket ti semmiképpen sem hagynátok ki az Ifjú Bosszúállók csapatból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)