Hirdetés

Ultraman képregénnyel bővíti repertoárját a Marvel Comics

|

Toronyházak méreteit megszégyenítő szörnyetegek, és egy hasonlóan hatalmas hős érkezik a Marvel legújabb képregénysorozatában.

Hirdetés

Tsubaraya Productions tavaly jelentette be, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a Marvellel, így a jövőben a képregénykiadó felel majd a kifejezetten a nyugati olvasókat megcélzó, új Ultraman sorozatért. Most végre újabb életjelet adott magáról a projekt, kiderült például, hogy The Rise of Ultraman címmel kerül majd fel az új széria az amerikai képregényboltok bolcaira. 

Hirdetés

Megtudtuk továbbá azt is, hogy Kyle Higgins és Mat Groom felelnek majd a sorozat történetéért, Francesco Manna (Avengers, Fantastic Four) pedig rajzolni fogja az új Ultramant. Higgins egyébként korábban a Mighty Morphin Power Rangers képregényeket írta, szóval nem idegen számára a műfaj, a jelek szerint biztos kezekben van a projekt, aminek nem titkolt célja, hogy egy teljesen új generációval is megismertesse és megszerettesse Ultraman karakterét. 

Immár az első szám tervezett borítóját is meg tudjátok nézni, a kép kattintásra megnő - pont, mint Ultraman. 

A The Rise of Ultraman első száma még nem rendelkezik konkrét megjelenési dátummal, de annyi bizonyos, hogy idén megérkezik az első füzet. Ti örültök, hogy ebbe az irányba is nyit a Marvel Comics? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)