Hirdetés

Gwyneth Paltrow elmagyarázta, miért nem tudja, hogy melyik Marvel filmben szerepel

|

Az vesse rá az első követ aki soha nem felejtette el egyik kollégájának nevét sem.

Hirdetés

Gwyneth Paltrow az MCU legelső filmje, a Vasember óta szerepel a Marvel mozikban mint Pepper Potts. A nyáron azonban kiderült, hogy ugyan a filmekben remekül alakít, de nem nagyon van tisztában azzal, hogy mik zajlanak az univerzumban, sőt igazából sokszor azzal sem, hogy ő melyik részben szerepelt. John Favreau nemrég a védelmére kelt a színésznőnek, most pedig ő maga is reagált a dologra.

Hirdetés

A Marvel-rajongók persze betéve tudják az MCU legkisebb rezdüléseit is, és álmukból felébresztve is felmondják, hogy Stan Lee melyik filmben hányadik percnél tűnt fel, de be kell lássuk, hogy ez nem feltétlenül elvárás a filmekben feltűnő színészekre nézve is. Gwyneth Paltrow szemmel láthatólag nem követi a történéseket, ezt most be is vallotta:

"Nagyon zavarba tud hozni, mivel annyi Marvel-film van, és hogy őszinte legyek, elég sokat nem láttam közülük. Ez elég nagy hülyeség és sajnálom, de egy 47 éves anyuka vagyok"

Persze nehéz lehet azzal megbirkózni, hogy az általunk olyannyira szeretett filmek másoknak pusztán a munkát jelentik, de azért próbáljuk meg, nem ettől lesz jobb vagy rosszabb Potts karaktere.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)