Hirdetés

Mégis mozikba kerülhet Az új mutánsok

|

A vírushelyzet és egy elbénázott termékhirdetés azt sugallta, hogy egyből digitális platformokra kerül Az új mutánsok, a leghányatottabb sorsú X-Men film.

Hirdetés

A COVID-19 meglehetősen megnehezítette rengeteg ember életét, a szórakoztatóipart pedig szinte teljesen megbénította. Az új mutánsok című X-Men spin-off persze már jóval a járvány előtt problémás volt, így nem lett volna a legmeglepőbb hír, ha tényleg egyből digitális megjelenésre ítélték volna a filmet. A Hollywood Reporter szerint azonban még nem adja fel a forgalmazó

Hirdetés

Az új mutánsok korábban felbukkant az Amazonon, mint előrendelhető film, de mint kiderült ez csak az automatika hibája volt: a szolgáltató rendszere egyszerűen a járvány előtti premier dátum alapján (ami áprilisra esett) fellőtte az előrendelés lehetőségét. Egyelőre még nem érkezett hivatalos információ, ami megerősítené, hogy a digitális forgalmazás lesz az egyetlen út.

A film első trailere 2017. októberében érkezett, azóta pedig már a stúdió sem a régi, mivel a Disney átvette az egészet. Ettől függetlenül még úgy néz ki, hogy maradnak az eredeti tervek, és bár az áprilisi premier elmaradt, valamikor a közeljövőben mozikba fog kerülni a spin-off.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)