Hirdetés

Oscar Isaac karrierjének legnehezebb forgatása volt a Moon Knight sorozat

|

Akár biztató jelnek is tekinthetjük a színész nyilatkozatát.

Hirdetés

Határozottan az egyik legérdekesebbnek ígérkező MCU-sorozat a Moon Knight, már csak azért is, mert egy elég különös karakter lesz a főszereplője, akit Oscar Isaac játszhatott el.

A részben Magyarországon zajlott forgatás időközben befejeződött, ennek kapcsán pedig érdekes részleteket osztott meg velünk a színész.

Hirdetés

Isaac egy podcastben beszélt arról, hogy a Moon Knight sorozat rengeteg lehetőséget adott neki arra, hogy olyan dolgokat próbáljon ki, amelyeket korábban még sosem csinált. Habár saját elmondása szerint ez a forgatás nyújtotta számára a legnagyobb kihívást és a legtöbb munkát eddigi karrierje során, mégis alig várta már, hogy visszatérjen a helyszínre és dolgozzon. Remélhetőleg mi is ilyen pozitívan állhatunk majd hozzá a végeredményhez.

A Marc Spectort, vagyis a címszereplő Holdlovagot alakító Isaac mellett egyébként Ethan Hawke is részt vett a projekt munkálataiban, hiszen neki jutott az egyelőre meg nem erősített gonosztevő szerepe.

A Moon Knight valamikor 2022-ben debütál a Disney+ kínálatában.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)